A miniszter beszámolt arról, hogy a kormány szerdai ülésén a családvédelmi akciótervvel kapcsolatban hallgatott meg jelentést. Eddig 18 800 szerződést kötöttek meg a bankok; a szerződések 88 százaléka a legmagasabb összegre, 10 millió forintra köttetett, további 5 százalék 8 és 10 millió forint közötti összegre, 5 százalék 5 és 8 millió forint közötti támogatásra, míg az 5 millió alatti összegre kötött szerződések aránya 2 százalék volt - ismertette a jelentés főbb adatait a babaváró támogatásról szólva.
 
Gulyás Gergely úgy összegzett: így eddig a babaváró támogatással kapcsolatban 181,5 milliárd forint értékben született szerződés, az átlagosan felvett összeg pedig 9,7 millió forint, vagyis a legtöbb család a teljes elérhető összeget felveszi.
 
A miniszter a nagycsaládos autótámogatásról szólva elmondta: eddig több mint 22 431 kérelmet nyújtottak be és 5238 határozat született. Hozzátette: igyekeznek felgyorsítani a folyamatot. Elmondta: több mint negyven autótípus felel meg az feltételeknek, ezek közül a legnépszerűbb igényelt típusok a Dacia, az Opel, a Ford és Skoda.
 
Gulyás Gergely beszámolt arról is, hogy a jelzáloghitel csökkentésre vonatkozóan 7712 kérelmet nyújtottak be és 3419 támogató határozat született. Jelezte: itt is igyekeznek gyorsítani a kérelmek feldolgozásán. A falusi csokról szólva közölte: július 31-ei adatok szerint 375 kérelem érkezett, a befogadott kérelmek összege 2,1 milliárd forint.