Mint írták, az intézmények folyamatosan végzik az érintett munkavállalók ehhez szükséges, magasabb bérkategóriába történő átsorolását.

Ezt követően - ahogyan azt a kincstár már a múlt héten egyeztette az intézményekkel - február 20-án, bérkülönbözet formájában kapják meg a dolgozók az emelést - tették hozzá.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere január 24-én jelentette be, hogy az egészségügyi szakdolgozók idén novemberben esedékes 8 százalékos béremelését előrehozták január 1-re, mivel az ország gazdasági teljesítménye lehetővé teszi ezt, illetve, mert ezzel a lépéssel is szeretnék elismerni az egészségügyben dolgozók munkáját.

A miniszter felidézte, hogy 2016 nyarán állapodott meg a kormány és a reprezentatív szakszervezetek a többlépcsős egészségügyi szakdolgozói, illetve orvosi bérfejlesztésről. Így 2016 szeptemberében az orvosoknak bruttó 107 ezer forinttal, míg tavaly novemberben további bruttó 100 ezer forinttal emelkedett az alapbére, a rezidensek bére tavaly novemberben 50 ezer forinttal emelkedett. A szakdolgozók alapbére 2016 őszétől átlagosan 26,5 százalékkal nőtt, tavaly novemberben 12 százalékkal.

Hozzátette: a következő lépcső idén novembertől lett volna esedékes egy 8 százalékos emeléssel, ezt hozta most előre a kormány. A miniszter jelezte: a jövő év novemberében további 8 százalékos béremelésre számíthatnak a szakdolgozók.

Az előrehozott béremeléssel így 2016 szeptembere és 2018 januárja közötti időszakban a szakdolgozói átlagbérek 53 százalékkal emelkedtek. Kiemelte, hogy a mentődolgozók idén januártól külön is kaptak 10 százalékos béremelésüket, és rájuk is vonatkozik az előrehozott 8 százalékos szakdolgozói béremelés. Balog Zoltán példaként elmondta, egy 4-6 éves munkaviszonnyal, felsőfokú végzettséggel rendelkező szakápoló bére a 2016 januári 268 607 forinthoz képest most 382 354 forintra emelkedhet, a következő béremeléssel pedig 412 900 forint lehet.

Balog Zoltán elmondta, a mostani döntés 80 ezer szakdolgozót érint, költségvetési vonzata 19 milliárd forint. Kiemelte, a munkavállalók február 20-án, bérkülönbözet formájában fogják megkapni az emelést, majd márciustól már az emelt bért utalják számukra.