Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2017. december 21-én 23 óra 19 perckor arról, hogy egy nő debreceni lakásában engedély nélkül lőfegyvert és lőszereket tart.  A nyomozók ellenőrizték a kapott információt és megjelentek a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható nő lakásában, ahol házkutatást tartottak. A rendőrök B. Katalin konyhájában egy Magnum R6 típusú maroklőfegyvert és 52 darab lőszert találtak és foglaltak le. A 45 éves helyi lakost a rendőrök előállították a debreceni rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták. A gyanúsított elismerte a bűncselekmény elkövetését.  

A rendőrség vele szemben – szabadlábon hagyása mellett – lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt szakértő bevonásával indított nyomozást.