Müller Cecília hozzátette, a 600 ezer adag oltóanyagot "hatalmas erőfeszítés árán" sikerült megvizsgálni és így az alkalmazását engedélyezni, és már vasárnap sok oltópontra kiszállították. A vakcinát a kórházi oltópontok mellett a háziorvosoknak is rendelkezésre is bocsátják, rövid időn belül minden helyszínen ott lesz.
 
Megismételte: a Sinopharm-oltóanyag elölt, teljes vírust tartalmazó inaktivált vakcina, ezért erős immunválaszt képes kiváltani a vírus többféle fehérjéje ellen. Mint mondta, ezért is bizakodnak abban, hogy ez az oltóanyag hatásos lesz a különböző vírusvariánsokkal szemben, bár ezek a vizsgálatok még tartanak.
 
Müller Cecília közölte: éppen ezért a magyar vakcina elállításához is ezt a technológiát választották.
 
A szakember elmondta azt is, hogy Magyarországon eddig 3 603 901-en kapták meg az első védőoltást, és 1 665 067 embernek már beadták a második adagot is. A magyar lakosság átoltottsága 37 százalékos, míg az uniós átlag 21 százalék. Ezzel továbbra is - Málta után - a második helyen van az uniós rangsorban az ország - tette hozzá.
 
A tisztifőorvos elmondta: a járványügyi adatok kedvező tendenciát mutatnak, az aktív fertőzöttek száma - bár még magas -, de 258 218-ra csökkent, és a legtöbb városban szintén csökken a vírus szennyvízben kimutatható örökítőanyagának mennyisége. Nagyobb mértékű csökkenést mértek Kecskeméten, Veszprémben, Nyíregyházán és Miskolcon, míg kisebbet Budapesten, Győrben és Kaposváron. Debrecenben stagnál az érték az elmúlt hetekben mért adatokhoz képest.
 
Az országos tisztifőorvos szerint az emberek kedvezően fogadták az oltásra jelentkezés online időpontfoglalási lehetőségét, hiszen így már nem kell a háziorvos hívására várni.
 
Emlékeztetett, hogy minden regisztrált jelentkezhet közvetlenül az oltásra a TAJ-szám és a születési dátum magadásával az eeszt.gov.hu oldalon.
 
Müller Cecília külön felhívta a fiatalok figyelmét erre a lehetőségre, hiszen az ő védettségük is fontos.
 
Beszélt arról is, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ezen a héten kezdődő idei immunizációs világhetének is központi témája a koronavírus elleni védőoltás. Kiemelte, hatékonyan védenek a vakcinák, de továbbra is mindenki felelősséggel tartozik saját és mások egészségéért.
 
Továbbra is mindenkinek azt ajánlotta: éljen az oltás lehetőségével, mivel ez lehet a járványból kivezető út.
 
Müller Cecília elmondta, a honvédség oltóbuszai is folyamatosan járják az ország kistelepüléseit. Eddig hét megye 62 településére jutottak el, és több mint tízezer embert oltottak be. Jelenleg Csongrád-Csanád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében dolgoznak az oltóbuszok.
 
A szakember hangsúlyozta, a járvány nem ért véget, a koronavírus továbbra is "itt van köztünk". Az elmúlt napon 1936 új fertőzöttet regisztráltak és 176-an haltak bele a fertőzés valamilyen szövődményébe. Kórházban 6443 embert kezelnek, közülük 782-en vannak lélegeztetőgépen.
 
A vírus indiai mutációjáról elmondta, ez a variáns két különböző vírusváltozatból alakult ki, és ez okozza most a legnagyobb járványt Indiában. Az indiai variáns Európában is megjelent, Svájcban azonosították. Azonban - tette hozzá - "jó hír", hogy a Magyarországon használt ötféle oltóanyag továbbra is védelmet nyújt a mutánsok ellen.
 
Magyarországon az indiai vírusváltozatot még nem azonosították - mondta -, és még nincs elég tapasztalat arra vonatkozóan, hogy ez a variáns okoz-e további járványügyi problémákat.
 
Müller Cecília úgy fogalmazott, "örül a felszabadult baráti találkozásoknak", azonban a védelmi és járványügyi intézkedéseket - maszkhasználat, kézfertőtlenítés - továbbra is be kell tartani, ezek továbbra is rendkívül fontosak.
 
Az oltásra motiválhat, hogy négymillió beoltottnál további szórakozási lehetőségek, szolgálgatások nyílnak meg, de ezeket csak vakcinaigazolvánnyal lehet igénybe venni - jegyezte meg az országos tisztifőorvos.