Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP), Debrecen kulturális alpolgármestere kiemelte: egyre nagyobb igény van a városban az angol nyelvű kulturális szolgáltatásokra egyrészt a helyi egyetemen tanuló külföldi diákok növekvő száma, másrészt a városba települő külföldi nagyvállalatok miatt.

Az angol nyelvű színjátszó találkozót jó lehetőségnek nevezte erre, de mint mondta, a Csokonai Színház és a hamarosan elkészülő Latinovits Színház is felkészül idegen nyelvű vagy idegen nyelven feliratozott darabok bemutatására. Azt mondta, a debreceni diák- és egyetemi színjátszásnak elkötelezett támogatója a Csokonai Színház, amelynek kifejezett célkitűzései közé tartozik a külföldi előadások vendégül látása, legyen szó akár a Deszka Fesztiválról, akár egyedi vendégjátékokról.

Az idegen nyelvű előadások befogadása talán nagyobb erőfeszítést igényel a nézők részéről, de a más színházi kultúrákkal és alkotókkal való találkozás olyan élményt nyújt, ami megéri a ráfordított energiát. A Csokonai Színház márciusban indította útjára programját, melynek keretében egy-egy előadás angol felirattal tekinthető meg - magyarázta az alpolgármester. Komolay Szabolcs szerint azzal, hogy a mostani találkozót közösen rendezi meg a város és a Debreceni Egyetem (DE), a gazdaság és az oktatás után újabb fontos területtel bővül a két intézmény együttműködése.

Bartha Elek, a DE oktatási rektorhelyettese emlékeztetett arra, hogy az egyetem angol-amerikai intézete 1999-ben indította útjára a Debreceni Dráma Fesztivál elnevezésű kezdeményezését, amely 10 éves története során hallgatói színjátszó csoportoknak biztosított lehetőséget angol nyelvű színházi produkciók bemutatására. Ennek a szellemiségét és hagyományát éleszti újra az angol nyelvű színjátszó találkozó - fűzte hozzá, megjegyezve, hogy az egyetemen már több mint ötezer külföldi hallgató tanul, az ő érdeklődésükre is számítanak a találkozón.

Németh Lenke egyetemi docens, a találkozó főszervezője elmondta: a találkozón öt külföldi (romániai magyar, ukrán, cseh, valamint két német) és három magyar csoportot látnak vendégül. Az előadások nyilvánosak és ingyenesen látogathatók - fűzte hozzá.

A találkozó nem verseny, de a produkciókat szakértői csoport - Adrienne Ferguson (Vienna's English Theatre), Donald E. Morse (Debreceni Egyetem), Eric Weitz (Trinity College, Dublin, és Németh Lenke (Debreceni Egyetem) - értékeli.