A kétszer kétsávos út nettó 52 milliárd forintból készült el - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Üllőn. Mosóczi László közölte, hogy a 2024-ig tervezett közútfejlesztési projekteket keretbe foglaló Útprogram teljes költségvetése 3200 milliárd forint, amelynek nagyobbik részét, a gazdaság jobb teljesítményének köszönhetően, a magyar büdzsé fedezi.

Hozzátette: a kormány szakpolitikai intézkedéseinek fő célja, hogy a megyei jogú városok és a kiemelt gazdasági területek kétszer kétsávos utakkal kapcsolódhassanak a gyorsforgalmi úthálózatba, az autópályák és autóutak elvezessenek az országhatárig. Az M4-es autóút fejlesztése mindkét kiemelt cél megvalósítását elősegíti, beköti a gyorsforgalmi hálózatba Szolnokot, és újabb magas színvonalú közúti összeköttetést létesít Erdély, Románia felé - fűzte hozzá az államtitkár.

Mosóczi László elmondta, hogy az M4-es autóút mostantól az M0-s körgyűrűtől egészen Ceglédig használható, a közel 45 kilométeres közúti kapcsolat összesen 72,5 milliárd forintból valósult meg.
Hozzátette, hogy az M4-es minden további szakasza legalább előkészítés alatt áll és a kivitelezési munkálatok is egyszerre több helyen folynak. „Ami megépül, azt lehetőség szerint azonnal átadjuk az autósoknak, így az autóút számos rövidebb szakasza már járható” – mondta.

Az államtitkár részletezte, hogy az idén nyáron több mint 11 kilométeren átadják az Abonyig tartó folytatást és szintén nyárra várható a közel 30 kilométeres Berettyóújfalu-Nagykereki országhatár közötti szakasz befejezése is, amellyel a magyarországi oldalon létrejön a Debrecen-Nagyvárad gyorsforgalmi kapcsolat.

2022-ig főként hidak, köztük egy új Tisza- és egy Zagyva-híd építésével zajlik a Szolnok elérését biztosító Abony-Törökszentmiklós szakasz fejlesztése. Az államtitkár beszélt arról, hogy 2010 elején még csak 10 megyeszékhely volt elérhető gyorsforgalmi úton, számuk 2020 végére 14-re fog emelkedni Eger, Salgótarján, Szombathely és Veszprém bekötésével. Hozzátette, hogy az elmúlt évtized elején három országhatár volt elérhető négysávos úton, az idei év végére pedig már hét lesz elérhető.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. közleménye szerint az M4-es Üllő-Albertirsa szakaszának kivitelezését a Duna Aszfalt Kft. és az EuroAszfalt Kft. végezte, nettó 52,143 milliárd forint értékben, az Albertirsa-Cegléd szakaszt a Colas Út Zrt., Colas Közlekedésépítő Zrt. és Colas Hungária Zrt. konzorcium építette nettó 20,533 milliárd forint értékben.

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában hazai forrás felhasználásával valósult meg.