Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere felidézte, hogy a város előbb a belvárosi épület energetikai felújításához nyert el európai uniós forrást, majd később sikerült előteremteni a külső és belső homlokzati felújításra is a pénzt.
 
Az energetikai korszerűsítéshez és a külső homlokzat megújításához 360 millió forint pályázati forrás mellé további 45 millió forintot biztosított az önkormányzat, a 86 millió forintos belső munkálatok elvégzésére a debreceni tankerület a Klebelsberg-pályázaton 50 millió forintot nyert el, az önkormányzat pedig több mint 36 millióval járult hozzá a kivitelezéshez - ismertette a részleteket a polgármester.
 
Papp László felidézte, hogy az első Zenede épületet 1894-ban adták át, majd 1927-ben átalakították, és ezt az épületet sikerült most átfogóan felújítani.

Átadták Debrecenben a Zenede felújított épületét
Fotó: MTI

Debrecen 1538-tól a magyar oktatás egyik központja, ezt a hagyományt őrzi és folytatja ma is, és bár az önkormányzat már nem fenntartója az oktatási intézményeknek, a fejlesztés fontos számára, mert "Debrecen jövője az oktatáson múlik" - hangoztatta a polgármester.
 
Vántus Andrásné, a fenntartó debreceni tankerület igazgatóhelyettese kiemelte, a debreceni zeneiskola az egyetlen az országban, amely még a zeneszerző életében és hozzájárulásával vehette fel Kodály Zoltán nevét.
 
Jelenleg 1361 tanulója van a zeneiskolának, az oktatás színvonalára pedig jellemző, hogy tavaly minden zeneakadémiára jelentkezett diákot felvettek az intézményből - jelezte.
 
Vántus Andrásné elmondta, a kormány hangszercsereprogramja keretében a debreceni zeneiskola 93 új hangszerrel gazdagodott, mintegy 64 millió forint értékben.
 
Az ünnepélyes épületavatót a Kodály zeneiskola növendékei és tanárai rövid koncerttel köszöntötték.