Az előzetes tájékoztatás szerint novemberben az államháztartás központi alrendszere 693,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, szemben az egy évvel korábbi 190,9 milliárd forintos deficittel. Az év első tizenegy hónapjában az államháztartás központi alrendszere 3298,1 milliárd forintos hiánnyal zárt. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) módosított finanszírozási tervében 3600 milliárd forintra emelte az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiányára vonatkozó előrejelzését, amibe decemberre 301,9 milliárd forintos havi deficit fér bele.
 
A PM a korábbi közleményében bejelentette azt is, hogy a kormány 2021-re új, 6,5 százalékos GDP-arányos hiánycélt tűzött ki a járvány elleni védekezésre és a gazdaság újraindítását szolgáló intézkedésekre tekintettel.
 
Január-novemberben a központi költségvetés 2778,4 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 572,7 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 53,0 milliárd forintos többletet értek el. Az előző év azonos időszakában a központi alrendszer hiánya 766,3 milliárd forintot tett ki.
 
Novemberben 22,1 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, így a tizenegy havi uniós bevétel összesen 1019,4 milliárd forintot tett ki, ugyanakkor az uniós kiadások meghaladták az 1804,5 milliárd forintot.
 
A múlt hónap végéig 599,4 milliárd forintot tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések, amiből 6,1 milliárd forint volt a novemberi számla.
A fontosabb kiadási tételek között emelte ki az előzetes tájékoztató egyebek mellett a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra fordított 179,6 milliárd forintot, ebből 14,6 milliárd forint terhelte a novemberi egyenleget. A Turisztikai fejlesztési célelőirányzatból idén felhasznált 202,0 milliárd forintból 5,7 milliárd jutott novemberre. A kiemelt közúti projektekre fordított 200,2 milliárd forint megegyezik az október végi összeggel, ugyanúgy, mint a közúthálózat fenntartásának és működtetésének 84,7 milliárd forintos költsége, de nem változott novemberben a Falusi útalapból felhasznált 82,0 milliárd forintos kiadás sem. A Magyar falu program alprogramjainak támogatására fordított 61,8 milliárd forintból 27,8 milliárd forint volt a novemberi kiadás, a beruházásösztönzési célelőirányzatból 58,3 milliárd forintnak 4,8 milliárd forintos része terhelte a novemberi számlát. A novemberben kifizetett nyugdíj kiegészítés 47 milliárd forint volt.