Fazekas Sándor kiemelte: fontos döntése volt a nemzeti ügyek kormányának - korábban nem volt olyan fejlesztéspolitikai elképzelés, amelynek nyomán a tanyán élők helyzetét érdemben lehetett volna változtatni -, hogy minden évben legyen egy olyan pályázat, amely illeszkedik a tanyafejlesztési programhoz. Ez ugyanis lehetővé teszi, hogy a tanyákon lakó emberek számára a gazdálkodás és a lakhatás körülményei javuljanak, bekapcsolódhassanak az ország gazdasági vérkeringésébe.

Hozzátette: az idén mintegy 300 pályázó nyerte el a mintegy 800 millió forintos keretet. A magyar tanyát az Országgyűlés határozata alapján az idei évtől kiemelt nemzeti örökségként kell kezelni, mivel az hungarikum. Eddig a tárca 1145 tanyai egyedi gazdaság fejlesztését tudta finanszírozni - mondta a miniszter.

Fazekas Sándor kitért rá: a 16,3 milliárd forintos forrás két fő elemet tartalmaz. Az egyik a tárca által gondozott tanyafejlesztési program - ami több részből áll -, a másik pedig a program eddigi tapasztalatai alapján kidolgozott villamosítási és vízellátási vidékfejlesztési tanyaprogram, amelyben 8 milliárd forintos keretre lehet pályázni. A miniszter reményét fejezte ki, hogy a tanyafejlesztési folyamat nem áll le, mert a jó minőségű, egészséges, a tanyákon előállított élelmiszerekre - amelyek már most is ott vannak a gazdapiacok és a boltok kínálatában is - továbbra is lesz igény.

V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokér felelős államtitkára az idei Tanyafejlesztési program részleteit ismertetve elmondta: a támogató döntésnek ebben az évben 291 pályázó örülhet. A nyertes pályázóknak vállalásaikat 2018. április 30-ig kell teljesíteniük, a beruházásokat eddig kell befejezni. A pályázatot összehangolták a Vidékfejlesztési programmal, mert párhuzamos támogatások nem működhetnek - jegyezte meg az államtitkár.

Az idén is, mint korábban, a legnépszerűbb pályázat a tanyagazdaságok fejlesztését szolgálta. Itt 142 pályázó részesült támogatásban. Saját tanyájának felújítására 31 pályázónak nyílik alkalma, olyanoknak, akik agrártevékenységet nem folytatnak. A másik népszerű terület a tanyagondnoki szolgálatok támogatása volt; itt 32 támogatott pályázat volt az idén. De pályázni lehetett még nyitott tanyagazdaságok kialakítására, vagy a tanyai idegenforgalmat szolgáló tevékenységek fejlesztésére és közösségi terek kialakítására is.

A tanyafejlesztés jövőre is folytatódik - mondta V. Németh Zsolt. Hozzátéve: a tanyafejlesztésre fordítható összeg 2018-ban 50 százalékkal nő, és 1,2 milliárd forintra emelkedik.