Tekintettel arra, hogy a burkolatjelfestésekre oldószeres normál útburkolati festékkel kerül sor, a kézi és gépi burkolatjelek festését sem fagyos, sem csapadékos (ködös) időben nem lehet végezni, így az ütemezést a nem megfelelő időjárás csúsztathatja.

A mai napon – azaz 2017. november 21-én, kedden – a kivitelező a tervezett munkálatokat megkezdte, s a következők szerint végzi:

1. nap délelőtt:

Miklós utca: Erzsébet utca/Külsővásártér – Antall József utca közötti szakasz:

Délelőtt 7 és 12 óra között kerül lezárásra mindkét irányból. Az Erzsébet/Külsővásártér – Miklós utca és a Miklós utca –Antall József utca csomópontjában közterület felügyelők és polgárőrök fogják segíteni a közlekedőket az eligazodásban. A délelőtt folyamán meg lesz tiltva az Antall József utcából a Miklós utcára történő jobbra és balra kanyarodás is. A Szív utca Miklós utcai csomópontja szintén lezárásra kerül.

2. nap délután:

Miklós utca: Antall József utca – Piac utca közötti szakasz

A kivitelező várhatóan 12 és 16 óra között zárja le. A közterületfelügyelők és polgárőrök ebben az ütemben a Miklós utca –Antall József utca és a Miklós utca - Piac utca csomópontjánál lesznek jelen. Délután meg lesz tiltva az Antall József utcából a Miklós utcára történő jobbra és balra kanyarodás is. Ehhez az ütemhez kapcsolódóan az Iskola utca Miklós utca felől kerül lezárásra a szakaszt érintő munkák befejezéséig, valamint a Vörösmarty utca – Török Bálint utca csomópontjában letakarásra kerül a „Behajtani tilos” tábla és „Zsákutca” tábla lesz kihelyezve annak érdekében, hogy a lakók az Iskola utcát megközelíthessék.

Az egyirányúsítás bevezetése az érintett csomópontoknál a jelzőlámpák megfelelő üzembe helyezését, a burkolati jelek tervezett módon történő felfestését és a végleges forgalomtechnikának megfelelő KRESZ-táblák kihelyezését jelenti.

A lezárt területeken belülre csak az ott lakók, a tömegközlekedési járművek, a megkülönböztető jelzéssel ellátott járművek, illetve a hulladékgyűjtő járművek mehetnek. A közlekedést és a tájékozódást a Debreceni Közterületfelügyelet munkatársai és debreceni polgárőrök segítik.