Az ennek kapcsán 2020. április 28-án rendezett sajtótájékoztatón Széles Diána alpolgármester, a Debreceni Karitatív Testület társelnöke többek közt elmondta: a magyar turizmus és vendéglátás több éven át „aranykorát” élte – egészen ez év márciusáig, amikor gyakorlatilag teljesen összeomlott. Emiatt jelenleg a debreceni szálláshely-szolgáltatók, vendéglátósok is igen komoly likviditási gondokkal néznek szembe. Kormányzati (hitelprogram, ágazati adókedvezmények) és önkormányzati (helyiségbérleti díjkedvezmények) segítséggel minden vállalkozás azért küzd, hogy talpon maradjon, s munkatársait továbbra is alkalmazni tudja.

A debreceni önkormányzat már a járvány miatt korlátozó intézkedések bevezetésekor a szolgáltató szektor segítségére sietett. Azoknak a cégeknek, amelyek a Cívis Ház Zrt. kezelésében lévő helyiségekben üzemelnek, jelentős bérletidíj-kedvezményt adtak. Eddig 233 bérlő kért kedvezményt. 

Mindezen túl Debrecen önkormányzata azt szeretné elérni, hogy mire a koronavírus-veszélyhelyzet véget ér, addigra a városban tevékenykedő vállalkozások készen álljanak a turisztikai és vendéglátó szolgáltatások járvány-, illetve egészségügyi szempontból biztonságos körülmények közötti újraindítására. A biztonságosságra nagy gondot kell fordítani, hiszen a vendégek immár nem az élmény-, hanem a biztonságos turizmust fogják előtérbe helyezni. Az erre való felkészülésre tehát mindenkinek szüksége van, aki szeretne újra sikeres lenni ezen a piacon. A Szép-kártya béren kívüli juttatásként plusz adókedvezménnyel adható keretének növelésével a kormányzat is jelentősen segíti a turisztikai és vendéglátó szektor talpraállását. Széles Diána bízik abban, hogy ez az ágazat a járványveszély elmúltával nagyon gyorsan tud majd regenerálódni. 

Addig is zajlik tehát az ágazatban a küzdelem a túlélésért, ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a segítő szándék feledésbe merülne az érintett vállalkozók körében. Ennek szép példája most az, hogy a járvány miatt nehéz helyzetbe került családok megsegítése érdekében a  Baromfiudvar 2002 Kft. tulajdonosa, Debrecen város mecénása, Sipos Tamás és gyermeke, Sipos Bence, a DiVino borbár tulajdonosa 500.000 forint értékű tartósélelmiszer-adományt ajánlott fel Debrecen városának. Az élelmiszerek megvásárlásához szükséges összeget a két cégtulajdonos a magánvagyonából biztosította. Az adományt a felajánlókat képviselő Sipos Bencétől a sajtótájékoztató keretében vették át jelképesen a Debreceni Karitatív Testület vezetői, Rózsahegyiné Juhász Éva elnök és Széles Diána társelnök.

Debrecenben egyébként szinte az egész szolgáltató ágazat megmozdult Papp László polgármester kezdeményezésére, és egyre többen csatlakoznak Debrecen Város Segélyalapjához. A DiVino mellett például a Csokonai étterem, az IKON étterem, a Klub Barabás, a Marta’s Vega Street Food, valamint a Hotel Lycium is támogatja a segélyalapot, illetve a Debreceni Karitataív Testület munkáját.

Széles Diána a sajtótájékoztatón Debrecen városa és a Debreceni Karitatív Testület nevében hálásan köszönt meg minden eddigi támogatást. A gyűjtést folytatódik: minden jószándékú cég és magánszemély felajánlását mind a Debrecen Város Segélyalapba, mind a Debreceni Karitatív Testület számára örömmel fogadják. A felajánlásokra folyamatosan szükség van, így a rászorulók segítése a következő időszakban is folytatódhat.