Egy 31 és egy 59 éves helyi férfi személykocsival közlekedett október 9-én 11 órakor körül Debrecenben. A két sofőr egy korábbi közlekedési konfliktusuk miatt hangosan kiabálni is szitkozódni kezdett egymással a Vágóhíd utca és a Hétvezér utca kereszteződésében. A vita során a fiatalabb férfi kiszállt az autóból, majd odament a másik kocsihoz és ráütött annak szélvédőjére, ami ennek következtében betört. A rendőrök a helyi lakost a helyszínen elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

A Debreceni Rendőrkapitányság F. Józseffel szemben a garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és bíróság elé állítási javaslattal továbbította az ügy iratait a járási ügyészségnek.