2016-ban csaknem 20 millió forintból újultak meg az I. emeleti B szárny (demens osztály) fürdőszobái, zuhanyzói és mosókonyhája. Emellett a főbejárat környezet is megszépült, a közlekedési területeket, a parkolókat, a műkő főbejárati előlépcsőt és kétoldali rámpát és az udvari belső járdákat is felújították. Emellett a SODEXO Kft több mint 30 millió forintból korszerűsítette a konyhát és az étkezőt.

2017-ben eddig az I. emelet B szárnyában, a demens osztályon nyílászárókat és a nővérpultot és az elektromos hálózatot újította fel a Debreceni Intézményműködtető Központ 7,4 millió forintból.

2017 nyarán folytatódott a demens részleg korszerűsítése. A felújítás során szinte valamennyi belsőépítészeti elem, illetve gépészeti szerelvény cserére került. A felújítás tervezése és kivitelezése során figyelembe vették az érintett épületrész akadálymentesítését, illetve a demens tünetekkel élő ellátottak miatt felmerült igényeket.

A demens részlegen 50 fő középsúlyos és súlyos demenciával rendelkező személyek számára nyújt végleges, biztonságos elhelyezést. A részleg kialakítása a speciális célcsoporthoz igazodva történt meg. Az épület belső dekorálásánál is a demensek számára legjobb megoldást igyekeztek alkalmazni, kiemelten figyelve a tájékozódási nehézségükre. Az ellátottak kognitív és szociális képességeinek felmérése alapján személyre szabott foglalkoztatási tervet készít a Városi Szociális Szolgálat a napi foglalkoztatási lehetőség biztosításával.