2017. december 1-jén délben a vádlott személygépkocsival Debrecen belvárosában az egyik bevásárlóközpont szervízútján tartózkodott. Az időjárási viszonyok kedvezőek voltak, az aszfalt száraz volt, természetes nappali fényviszonyok voltak, azonban borult idő volt.

A vádlott a bevásárlóközpont és a mellette lévő kispiac közötti szervízúton tolatást végzett, eközben azonban a telefonját használta és evett is. A tolatással egyidejűleg részben a gépjármű mellett, majd mögött haladt gyalogosan az idős sértett. A vádlott nem észlelte az autó mögött tartózkodó sértettet, ezért a jármű bal hátsó részével a sértettnek ütközött, aki ettől egyensúlyát elvesztette és az aszfaltra esett.

Az időskorú sértett 8 napon túl gyógyuló csonttöréses sérüléseket szenvedett, melyek maradandó fogyatékosság hátrahagyásával gyógyultak.

A vádlott KRESZ szabályszegő magatartása következtében jött létre a baleset és keletkeztek a sértett sérülései.

A Debreceni Járási Ügyészség a férfi ellen maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a vádiratban ún. mértékes indítványt tett, azaz megjelölte a büntetés konkrét mértékét arra az esetre, ha a vádlott a járásbíróság előkészítő ülésén a bűncselekmény elkövetését beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.