Novák Katalin elmondta: 2019. augusztus végéig 114 ezer család igényelte a csokot, ami az átlagos gyerekszámmal kalkulálva csaknem félmillió magyar embert jelent.
 
Hozzátette, a támogatási összeg eléri a 340 milliárd forintot, ennyivel kevesebbet kellett költeniük ezeknek a családoknak összesen az otthonteremtésre.
 
Közölte: a 2015. július 1-jén bevezetett csok támogatottjainak mintegy fele kétgyermekes, 37 százaléka pedig háromgyermekes, és eddig a csokhoz kapcsolódóan 55 ezer gyermek megszületését vállalták előre a szülők vagy leendő szülők. 
 
Az államtitkár arról is beszámolt: az újépítésű lakások és házak esetében tíz építkezésből kilenchez, míg a használt lakásoknál minden hatodik vásárláshoz veszik igénybe csokot. A támogatás kétharmadát új, egyharmadát használt ingatlanra fordítják a családok.
 
Novák Katalin kitért arra, egyre többen élnek azzal a lehetőséggel is, hogy idén július 1-jétől a csokhoz kapcsolódó kedvezményes hitelt már használt ingatlanok vásárlásához is igénybe lehet venni. Elmondta, a július 1-je óta felvett kölcsönök esetében már többen igényeltek hitelt használt lakáshoz, mint újhoz.
 
Az államtitkár kiemelte, a csok és az otthonteremtési program egyéb elemei iránt töretlenül nagy az érdeklődés, már 60 ezer család élt a családvédelmi akcióterv által nyújtott lehetőségek valamelyikével.
 
Hangsúlyozta: a kormány célja az otthonteremtési programon keresztül is az, hogy minél könnyebb legyen Magyarországon családot alapítani, dolgozni, minél jobb legyen itt élni.
 
"Szeretnénk ha Magyarország előbb-utóbb valóban egy családbarát ország lenne" - jelentette ki Novák Katalin.