Nagyváradon hétfőn Legendák városalapító Szent László királyról címmel tartanak megemlékezést, Haza és a haladás címmel pedig irodalmi összeállítást rendeznek Kölcsey műveiből. Debrecenben, Berettyóújfaluban és Margittán kiállításokkal, interaktív foglalkozásokkal, zenés irodalmi összeállításokkal, filmvetítésekkel, irodalmi játszóházzal, a Himnusz közös szavalásával, valamint eléneklésével köszöntik a magyar kultúra napját.
 
Berettyóújfaluban kedden a Nadányi Zoltán művelődési házban tartják a magyar kultúra napja gálaestjét, amelyen hivatalosan is megnyitják az Edélyi Gábor emlékévet és a Trianon-emlékévet.
 
Nagyváradon szerda este a Szigligeti színházban, Debrecenben pedig a Csokonai Színházban rendeznek kultúra napi gálaestet és díjátadó ünnepséget. Utóbbin átadják a Debrecen kultúrájáért díjakat, majd Éljen a szerelem! címmel a Csokonai Színház és a Kodály Filharmonikusok Debrecen Kálmán Imre-estjét tekinthetik meg a résztvevők.
 
A Nemzeti Művelődési Intézet hajdú-bihari igazgatósága és a népművelők megyei egyesülete Álmosdon, az ország egyetlen épen maradt Kölcsey-kúriájában rendez koszorúzást és a költő álmosdi kötődését bemutató előadást szerdán, a magyar kultúra napján.