Fekete Károly tiszántúli református püspök megnyitójában elmondta: a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) Both Antal alapítványa második alkalommal rendez olyan konferenciát, amelyen az eucharisztiát, az úrvacsorát ökumenikus perspektívában vizsgálják református, evangélikus, római katolikus és görögkatolikus előadók segítségével.
 
A püspök emlékeztetett arra, hogy 2020-ban Magyarországon lesz az 52. eucharisztikus kongresszus, a római katolikus egyház fontos nagyrendezvénye, amelyre figyelemmel minden keresztyén felekezet együtt gondolkodik az úrvacsora-eucharisztia jelentőségéről számos konferencia keretében.

Ebbe a sorozatba kapcsolódik a Károli Gáspár Református Egyetem és a DRHE Both Antal alapítványának debreceni tanácskozása, amelyen a hazaiak mellett svájci előadók is részt vesznek.
 
Fekete Károly püspök a téma fontosságát ecsetelve kiemelte: a protestáns egyházakban és a katolikus jellegű felekezetekben is különös jelentősége van az úrvacsorának, amely Jézus Krisztus kereszthalálára mutat vissza, és annak a jelentőségébe vonja be a hívő embereket.
 
A debreceni konferencián első alkalommal adják át a Both Antal alapítvány Pro Unitate is Christo-díját Kránicz Mihály tanszékvezető egyetemi tanárnak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hittudományi kara dékánjának, aki - Fekete Károly református püspök szerint - "az egyik legjelentősebb ökumenikus személyiség Magyarországon, aki tanítja és gyakorolja is az ökumenét".