A Debreceni Értéktár Bizottság kezdeményezte, a város önkormányzata pedig támogatja ezt a szép projektet, hiszen a jövő építése közben a múlt értékeinek továbbvitele egy közösség alapvető érdeke – mondta el Puskás István, aki szerint a debreceni identitás minden itt élő számára meghatározó élmény volt, az a jelenben is, és a jövőben is annak kell lennie. Az értékek továbbadása és befogadása mindig a jelenkor legkorszerűbb eszközeivel a leghatékonyabb. Ez az eszköz pedig napjainkban a digitális tér. Ezért fontos, hogy a Debrecen értékeiről szóló információk itt is minél hangsúlyosabban, a mai kommunikációs formák felhasználásával, koncentrált módon legyenek elérhetők. Az új honlap struktúrája kiválóan megmutatja a város értékeinek összetettségét, sokszínűségét, nagyon sok információt tartalmaz, melyek között ugyanakkor könnyű keresgélni, eligazodni. Az alpolgármester bízik abban, hogy az így elérhetővé váló ismeretanyagok nem csupán Debrecen lakói és a város iránt érdeklődők tudásvágyát elégítik majd ki, hanem inspirációt jelentenek a városi közösség építéséhez is.

Mazsu János, a Debreceni Értéktár Bizottság elnöke hangsúlyozta: ezen a digitális felületen nem csupán információk, hanem, olyan hiteles információk jelennek meg a város múltjáról, hagyományairól értékeiről, melyeket az itt élőknek tudni érdemes és illik. A hitelességre a honlap tartalma mögött álló szakértői háttér jelent garanciát. A honlap folyamatosan bővülő szakirodalmi, fotó- és videótárat is tartalmaz. Érdekesség, hogy a városról szóló egyik reprezentatív album, Debrecen képeskönyve lapozható formában is elérhető. Böngészhető adatbázisként tartalmazza a honlap Kálnási Árpád munkáját, A debreceni cívis élet lexikonát, melyben több mint 35.000 címszó található. A digitális felület létrehozói azt is fontosnak tartották, hogy a felületen ezen kívül megjelenjen más, Debrecennel kapcsolatos adatbázisok – például virtuális szoborpark, utcanévtár, a város kegyeleti öröksége – elérhetősége is. A honlapon már most is megtalálható a Debrecenhez, illetve Hajdú-Bihar megyéhez kötődő jeles napok tára, míg a tervek között a város teljes történeti kronológiájának digitális formában való hozzáférhetővé tétele is szerepel. A felületen az egyik menüpont pedig arra ad lehetőséget, hogy aki szeretne, bekapcsolódhasson a Cívis Értékőr Klub munkájába, vagy javaslatot tegyen az értéktár gyarapítására. 

A Médiacentrum Debrecen Kft. mint fejlesztőpartner vett részt a digitális felület kialakításában. Szabó József, a cég ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a projekt megvalósulását – a kft. és a város önkormányzata által közösen benyújtott sikeres pályázat révén – az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatása is jelentős mértékben segítette. A Debreceni Értéktár digitális felülete tartalmi gazdagságával jelenleg egyedülálló az országban a hasonló honlapok között, így példaértékű lehet mások számára is. Szabó József többek közt kiemelte a Cívis hírességek elnevezésű rovatot, amely a város jelenős személyiségeinek videóportréit tartalmazza, de szintén megtekinthetők a Cívis értéktár magazin eddig elkészült, a Debrecen Televízióban sugárzott műsorai, valamint a Dehir.hu hírportálnak az értéktár tevékenységével kapcsolatos cikkei is. A honlap bővítése egyébként folyamatos, új és új elemekkel gyarapodik, ezért a jövőben is mindig találhatók lesznek rajta éppen fejlesztés alatt álló rovatok is.

A digitális felület a www.debreceniertektar.hu címen érhető el, s az interaktivitás fokozása jegyében jelen van a legnépszerűbb közösségi felületen a https://www.facebook.com/DebreceniErtektar/ címen is.