Most egy éjszaka alatt végigjárhatják az érdeklődők a szakképző iskolákat, a velük együttműködő sikercégek máskor rejtett világát, feltárulhatnak a menő szakemberek titkai, kiderül melyik foglalkozás mit takar. Végig játszható akár ezer pálya néhány óra alatt! Lehet, hogy sokak jövője itt, ezen az éjszakán kezdődik. Ezen az éjszakán nem csak megismerhető mindez, hanem ki is próbálhatja bárki. Egy éjszaka, amikor a pályát kereső diák a programozótól a menedzserig minden lehet.


Debreceni SZC Könnyűipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája: Iskolánk, a Debreceni SZC Könnyűipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája Debrecenben a Sétakert utca 1-3 alatt található, a belvárostól nem messze a Nagyerdő szomszédságában. Villamossal és autóbusszal is kiválóan megközelíthető helyen, kertvárosi övezetben helyezkedik el. Képzési profilunk szerteágazó, azonban kezdetektől a könnyűipari (ruha- és bőripari) valamint a nyomdaipari képzés határozza meg. Idővel bővült a szakmai paletta: a szolgáltatóipar (fodrász, kozmetikus képzés) is megvetette lábát az iskola falai között. Majd a képző- és iparművészeti ágazati képzés is teret kapott, hiszen a divat- és stílustervező, a kézi és gépi hímző szakképesítések közvetlenül illeszkednek az iskola szakképzési szerkezetébe. Pedagógia ágazati képzéseinkkel ma már a nevelő-oktató munka szakterülete iránt érdeklődőknek is teret adunk, hogy álmaikat és céljaikat megvalósíthassák.
A szakmai képzés kiválóan felszerelt tanműhelyeinkben kezdődik, majd külső gyakorlati képzőhelyeken folytatódik, hogy a tudás birtokában minden tanulónk magabiztosan állhasson helyt a munka világában.

4027 Debrecen, Sétakert u. 1. sz.
http://www.dszc.hu/