●      A nyaralótelepülések külön utat járnak az országos lakáspiacon belül, a járvány élénkítette a keresletet.

●      A nyaralók iránti kereslet szempontjából legnépszerűbb Hajdú-Bihar megyei településeken júniusban 116-535 ezer forintos átlagos négyzetméteráron kínálták eladásra a lakóingatlanokat.

●      Hajdúszoboszlón például 12 százalékos, Hajdúböszörményben, Balmazújvárosban, Hajdúnánáson és Polgáron több mint 30 százalékos és Nagyhegyesen pedig 58 százalékos emelkedés figyelhető meg éves szinten.

Boom a nyaralók piacán

 Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: “A nyaralótérségekben és nyaralótelepüléseken található lakóingatlanok iránti érdeklődés erősödése évek óta tart. Ez köszönhető annak, hogy a pandémia megjelenéséig sok háztartás anyagi helyzete javult és egyre többen vették tervbe, hogy második ingatlanként nyaralót vásárolnak. A járvány pedig adott egy lökést ennek a folyamatnak, a kijárási korlátozások miatt pedig a kerttel rendelkező ingatlanok felértékelődtek a piacon.” Ráadásul a járványhatás az országos “albérletpiacra” is feltette a nyaralóövezeteket. Balogh László példaként említette, hogy tavaly nyár elején jelentősen nőtt az országban legkeresettebbnek számító Balaton-parti és Velencei-tó melletti kiadó nyaralók, házak iránt érdeklődők száma. Az ingatlan.com szakembere azt is elmondta, hogy egy család számára a panziók és hotelek egy-két heti szállásdíjához képest nem sokkal jelent nagyobb kiadást egy nyaraló egész hónapra történő kibérlése. A kiadó nyaralók iránti fokozódó igény pedig a befektetési célú vásárlók érdeklődését is felkeltette.

 Az országos piac mellett a különböző megyékben is látszik a nyaralók népszerűsége. Az ingatlan.com elemzéséből kiderül, hogy az eladó nyaralók iránti keresletet tekintve legnépszerűbb Hajdú-Bihar megyei településeken jelentős áremelkedés ment végbe: az átlagos négyzetméterár idén júniusban 116-535 ezer forint volt a kínálati piacon.

 Hajdú-Bihar megyei körkép - árakkal

Élénkült a Hajdú-Bihar megyei nyaralópiac
 

 

 A konkrét településeket nézve kiderül, hogy Nagyhegyesen 58 százalékos drágulás ment végbe egy év alatt, így a négyzetméterár 333 ezer forintra nőtt. Balmazújvárosban, Hajdúböszörményben, Polgáron és Hajdúnánáson egyaránt több mint 30 százalékos volt a drágulás így az említett településeken 173-336 ezer forint volt a négyzetméterár. Hajdúszoboszlón 12 százalékkal 370 ezer forintra emelkedett. A megyeszékhelyen ezzel párhuzamosan 17 százalékkal 535 ezer forintra nőtt a kínálati négyzetméterár.

Balogh László szerint a járványhatás visszahúzódásával, a gazdaság várható fellendülésével, valamint a turizmus erősödésével a nyaralók piacán további élénkülésre lehet számítani Hajdú-Bihar megyében is.

 Az ingatlan.com-ról

Az ingatlan.com Magyarország piacvezető ingatlanhirdetési portálja. Küldetése a teljes körű, hatékony és etikus ingatlanpiac megteremtése. Évente több mint 120 ezer magánszemély és több mint 9000 ingatlanközvetítő hirdet az ingatlan.com-on. A weboldal havonta több mint 3,5 millió látogatóval rendelkezik, és itt található a legtöbb ingatlanhirdetés. Az ingatlan.com 1998-ban indult, és azóta a szektor független és hiteles szereplője: ingatlanhirdetésen kívül más tevékenységet nem végez, és egyéb ingatlanpiaci érdekeltséggel nem rendelkezik. A weboldalt üzemeltető ingatlan.com Zrt. 100%-os magyar tulajdonban áll. A cégcsoporthoz tartoznak a kereskedelmi ingatlanpiac vezető hirdetési portáljai: az iroda.hu, a retail.hu és a raktar.hu, valamint a money.hu is, ahol számos bank kínálatát lehet összehasonlítani egy helyen. További információ: info.ingatlan.com