Papp László polgármester (Fidesz-KDNP) előterjesztésében fejlődésközpontú, racionálisan tervezett, stabil, kiegyensúlyozott költségvetésnek nevezte az idei büdzsét, amelynek 78,2 milliárd forint a beruházási főösszege. A kertségek fejlesztésére tervezett 5,3 milliárd forinttal együtt a teljes büdzsé több mint 50 százalékát fordítják fejlesztésekre.
 
"A gazdaság a városi jólét alapja" - hangoztatta a polgármester, rámutatva: a gazdasági szereplőktől származó helyi iparűzési adóbevétel az idén meghaladja a 20 milliárd forintot. Hozzátette: ez jelentősen növekedni fog a következő években, ha elkészülnek a most folyó ipari beruházások.
 
Papp László kiemelte: költségvetési hiány nincs, de felvesznek 2,5 milliárd forint fejlesztési hitelt. Ugyanakkor - tette hozzá - jól állnak a 2018-ban felvett 44 milliárdos hitelkeretből igénybe vett 38 milliárd hitel törlesztésével.
 
Ezzel összefüggésben közölte: az észak-déli gazdasági övezet infrastruktúrájának kialakítására igénybe vett hitelösszegből a BMW-beruházásról szóló szerződés megkötésekor, tavaly már 4,5 milliárdot visszafizettek, az idén pedig további 32,5 milliárdos hiteltörlesztésre kerül sor.
 
Megjegyezte: a város 2017 óta jól meghatározott stratégia mentén fejlődik, több mint 700 hektár ipari területet alakítottak ki, amelynek 70 százaléka már gazdára talált. Folytatódik az átfogó közlekedésfejlesztési program, miközben Debrecen a legnagyobb oktatásfejlesztési programot valósítja meg városi, egyetemi és kormányzati forrásból - sorolta.
 
Hozzátette: a városközpont fejlesztésére 7,2 milliárd, a lakótelepekre 7,25 milliárd, a kertségi beruházásokra 5,3 milliárd, közlekedésfejlesztésre 7,6 milliárd, oktatásra 5,5 milliárd forintot költenek, saját forrásból.
 
A polgármester azt mondta, a kultúra fókuszterület a város idei költségvetésében: 6,1 milliárdot fordítanak kulturális fejlesztésekre, az intézmények működtetésére és programokra, 10,2 milliárdot pedig színház felújításra.
 
Papp László felsorolása szerint az idén is folytatódik az orvosi rendelők felújítása, a bölcsőde- és óvodaépítési, valamint az iskolakorszerűsítési program, megkezdődik a szociális intézmények korszerűsítése, májusban pedig a Nagyerdőn megnyitja kapuit a teljesen átalakított strandfürdő.
 
Debrecen idei büdzséjének tervezetéhez az ellenzéki képviselők néhány kisebb módosítást nyújtottak be, amit a többségi Fidesz-KDNP frakció leszavazott. A költségvetést 24 igen szavazattal, 9 nem ellenében hagyták jóvá.