Balogh Károly ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint 960 millió forintos beruházással - amelynek 50 százalékát európai uniós és hazai pályázati forrásból fedezték -, összesen 1800 négyzetméter csarnokot építettek fel, illetve automata gépsorokat, többek között festőrobotokat is munkába állítottak.

További 700 millió forintból - amelynek fele ugyancsak pályázati forrás - további gépeket, rönkhasítókat, hengerlőket, szárítóvezérlőt szereznek be még az idén - tette hozzá a 15 éves, magyar tulajdonban lévő vállalkozás vezetője.

Balogh Károly elmondta: alapításuk óta Közép-Európa legnagyobb koporsógyártó cégévé nőtték ki magukat: naponta 160 koporsót gyártanak a nyíradonyi üzemükben, évente összesen 38 ezret állítanak elő, 70 százalékban exportra.

Évente 13 ezer köbméter fát, főként nyárfát és tölgyet dolgoznak fel, de már nőnek a saját telepítésű császárfák is, amelyek nyolc év alatt terebélyesednek öt emelet magasságúvá, s válhatnak a jövő hazai koporsógyártásának fontos alapanyagává - ismertette a szakember. 

Elmondta azt is, hogy a jelenlegi 1,7 milliárdos árbevételük a mostani beruházások eredményeként 2020-ra meghaladhatja a 2 milliárd forintot.

Tasó László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője kulcsfontosságúnak nevezte a mintegy 120 dolgozót foglalkoztató cég jelenlétét Nyíradonyban.

A politikus elismerően szólt arról, hogy a 4.0 robotika bevezetése nem járt létszámcsökkentéssel, miután a fejlesztés eredményeként kétműszakos termelést vezettek be a nyíradonyi üzemben.