Magyarország rendszeresen részt vesz a 14 európai ország közlekedési hatóságait tömörítő Euro Control Route (ECR) együttműködés ellenőrzéseiben, a kedden kezdődő háromnapos akció során a veszélyes árut szállító gépjárművek és a személyszállító járművek, elsősorban az autóbuszok műszaki biztonsági ellenőrzését végzik a szakemberek - ismertette az államtitkár.
 
A közlekedési hatóság az ITM felkérése alapján is végez hazai tematikus-szezonális ellenőrzéseket, jövő hétfőn indul a 22 éves múltra visszatekintő közúti közlekedési környezetvédelmi akció. Ennek keretében négy nagyvárosban, Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden öt napig, változó helyszíneken dolgoznak majd a szakemberek, a területileg illetékes közlekedési felügyeletek 1400-1600 mérést végeznek majd el - jelezte Mosóczi László.
 
Az államtitkár a nemzetközi ECR-akcióról elmondta: a veszélyes árut szállító járművek balesete komolyabb környezeti, egészségügyi és anyagi károkat, valamint a szükséges útlezárás miatt tartós forgalmi zavart okozhat. A személyszállító járművek hiányosságai kisebb szabályszegés esetén is emberéletekbe kerülhetnek.
 
Az ellenőrzéseket országos szinten összehangolva végzik a megyei kormányhivatalok munkatársai, szükség esetén a rendőrség bevonásával. A szabálysértések mértéküktől függően helyszíni bírsággal, műszaki vizsgára való berendeléssel, engedély bevonásával, a gépjármű feltartóztatásával vagy rendőrségi feljelentéssel szankcionálhatók.
 
Mosóczi László felhívta a figyelmet, hogy ECR ellenőrzésekben októberben és novemberben is részt vesz majd a magyar hatóság.
 
Felidézte, hogy a magyar szakemberek idén eddig négyszer működtek közre hasonló ellenőrzésben, több mint 4100 megvizsgált személy- és áruszállító járműből 384 esetben találtak kisebb-nagyobb hiányosságot.
 
A közúti közlekedési környezetvédelmi akcióról elmondta, hogy célja a figyelemfelhívás a környezetbarát, energiatakarékos gépkocsi-használat fontosságára, valamint a hazai járműállomány átlagos környezetvédelmi állapotának folyamatos vizsgálata és értékelése.
 
A saját kezdeményezésen alapuló további ellenőrzések az év hátralévő részében öt témakörben várhatók - ismertette az államtitkár. Vizsgálják majd a felkészülést a téli autózásra, a síszezonhoz kapcsolódó felkészülést, a balesetveszélyes gépkocsiszállító karavánokat, az autóbuszos személyszállítást az adventi időszakban az osztrák társhatósággal közösen és a taxis szolgáltatókat.
 
Mosóczi László kiemelte azt is, hogy nyáron több mint 1500 taxit ellenőriztek a hatósági szakemberek Budapesten és a nagy nyári fesztiválok környékén, 123 próbavásárlást végeztek, és a feltárt hiányosságok miatt 28 járműnek bevonták a rendszámát.