A FőnixFitt elnevezésű program keddi sajtótájékoztatóján Dékán Tamás, a Magyar Sport- és Életmódfejlesztő Klaszter ügyvezetője elmondta: a rendezvénnyel az egészséges életmódra, a mozgás és a tömegsport fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. Hozzátette: az elmúlt években már jól bevált programokon nem változtatnak, így a nagyszínpadon egész nap egymást követik majd a sztárfellépők. Az érdeklődők együtt mozoghatnak többek között Béres Alexandra fitnesz világ- és Európa-bajnokkal, Bánkuti Gabriella életmód-szakértővel, Tatarek Rezsővel, az úgynevezett Ironbox koncepció atyjával, Péntek Enikő fitneszedzővel és Sifter Tímea fitneszversenyzővel.
 
Széles Diána, Debrecen alpolgármestere hangsúlyozta: a FőnixFitt egyre népszerűbb, tavaly már több mint 2500 sportolni vágyó váltott belépőt a programokra. Az esemény egyik fontos küldetésének nevezte a közös sportolás, mozgás élményének kialakítását, amely közösségszervező erőt is jelent.
 
Becsky András, a szervező Debreceni Sportcentrum Kft. ügyvezetője emlékeztetett: a Főnix Csarnok januárban a rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságnak ad otthont, az évindító tömegsporteseményt ezért rendezik meg később, február 15-én. Kelet-Magyarország legnagyobb fitnesz rendezvényére december 31-ig kedvezményes áron váltható belépő - fűzte hozzá.  
 
A FőnixFitten a debreceni fitnesztermek szakembereivel is találkozhatnak a mozogni vágyók. A mozgásformák kipróbálása mellett a látogatók hasznos információkhoz juthatnak az egészséges táplálkozásról, a szépségápolásról, emellett életmód-tanácsadásokon, egészségügyi szűréseken és fórumbeszélgetéseken vehetnek részt.