Keserű György Miklós, a Természettudományi Kutatóközpont Gyógyszerkémiai Kutatócsoportjának vezetője kiemelte: a tabletta formájában szedhető favipiravir a betegség korai stádiumában képes hatékonyan gátolni a vírus szaporodását, míg a Magyarországon is gyártott, az Egyesült Államokban és az Európai Unióban engedélyezett remdesivir a kórházi kezelést igénylő betegek kezelésében hatékony.
 
A favipiravir egy széles spektrumú vírusellenes hatóanyag. Az ezt tartalmazó készítmények több vizsgálatban is hatékonynak bizonyultak az új koronavírus-fertőzéssel szemben és továbbiak is folyamatban vannak - köztük azé a készítményé, amelyet a magyar konzorcium fejlesztett - tette hozzá a gyógyszerkutató.
 
A gyógyszert influenzafertőzésben számos klinikai vizsgálatban használták már és a világon több százezer koronavírusos betegnek adták. A kezeléseken kevés és enyhe mellékhatást tapasztaltak, ugyanakkor a gyógyszer terhességben nem alkalmazható.
 
A faviparivir használatának azonban van egy fontos feltétele: mivel a hatóanyag a vírus szaporodását gátolja, csak a betegség első fázisában, a tünetek megjelenésétől számított 7-10 napon belül alkalmazható a legnagyobb sikerrel.
 
A járvány erősödésével, a kórházi kapacitások szűkülésével egyre kisebb az esély, hogy a betegek a fertőzés e korai fázisában hozzájutnak ehhez a kezeléshez, hiszen jelenleg a favipiravirtartalmú készítményeket csak kórháziban alkalmazzák - mondta el Keserű György Miklós.
 
Az eddigi ígéretes, a klinikai és a hazai ellátásban szerzett kedvező tapasztalatok lehetőséget adnak arra, hogy a készítményhez akár már az alapellátásban, tehát kórházon kívül hozzájuthassanak azok, akiknél a tünetek felvetik a koronavírus-fertőzöttség esélyét. Ez a lehetőség nemcsak a betegnek jelenthet megoldást, hanem a korai beavatkozással a kórházak is tehermentesíthetők lehetnek - mutatott rá Keserű György Miklós, a Koronavírus-kutató Akciócsoport résztvevője.
 
A favivirapir hatásmechanizmusáról, a magyar gyógyszerfejlesztés lépéseiről és mérföldköveiről bővebben is beszélt Keserű György Miklós a magyar tudomány ünnepe alkalmából tartott előadásában, amely az MTA YouTube-csatornáján érhető el.