A hajdúnánási városházán megkötött megállapodás előtt Szólláth Tibor polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta, lehetőség, egyúttal nagy felelősség az, hogyan tud együttműködni Debrecen a régió településeivel. Meggyőződése szerint a fejlődés záloga az együttműködés.
 
Az egyik dokumentum arra vonatkozik, hogy a város két iparterületet hoz létre a befektetők fogadására. Az egyik egy 10 hektáros terület, ahová kis- és közepes vállalkozásokat várnak, míg a másik egy közel 100 hektáros terület a balmazújvárosi út mellett nagyobb ipari fejlesztések fogadására lesz alkalmas.
 
Ezzel azt az elhatározást szeretnék megalapozni, hogy a hajdúnánási fiatalok helyben maradjanak, itthon boldoguljanak - jelezte Szólláth Tibor.
 
A másik dokumentumot Debrecen Város Önkormányzatával kötötték. Szólláth Tibor tájékoztatása szerint ez a megállapodás kiterjed a gazdaságfejlesztési, kulturális, oktatási és idegenforgalmi programjaik összehangolására.
 
Papp László, Debrecen polgármestere (Fidesz-KDNP)  beszédében hangsúlyozta: a legfontosabb cél, hogy a város polgárai munkalehetőséghez, jól fizető álláshelyekhez jussanak helyben. Az elmúlt öt évben 6200 új munkahely jött létre, és 600 milliárd forint értékben érkezett tőke a városba. Hozzátette: a megye településeit is helyzetbe kívánják hozni.
 
Póser Zoltán, az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztő Központ ügyvezetője arról beszélt, hogy a cég felkínálja tudását, tapasztalatait annak érdekében, hogy a fiatalok itt képzeljék el jövőjüket, itt érezzék jól magukat.
 
Tiba István, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP) örömét fejezte ki amiatt, hogy Hajdúböszörmény után Hajdúnánás is az együttműködést választotta, hiszen nem szégyen elfogadni a segítséget, ami által felsejlik a munkahelyek, tanulás, a helyben maradás lehetősége.