Páll Dénes professzor jelezte: a Magyar Hypertonia Társaság kiemelt jelentőségűnek tartja, hogy a betegek együttműködési készségét elnyerje és sikerüljön azt fenntartani.
 
Mivel a magas vérnyomás kezelése évtizedeken át tartó folyamat, kifejlesztettek egy applikációt, amely részben alkalmas arra, hogy a betegek a rendszeresen mért vérnyomást rögzítsék, és egyfajta tükörként tudják használni, illetve az eredményeket okostelefonjuk segítségével el tudják küldeni a családorvosuknak - mondta a professzor. Hozzátette, hogy a kardionaplóban hasznos tanácsokat is olvashatnak használói a magas vérnyomás betegséggel kapcsolatban.
 
Közölte: a vérnyomásmérés helye egyre inkább kikerül a rendelőkből, ugyanis megbízhatóbb diagnózis állítható fel, ha a páciensek megszokott környezetükben mérik rendszeresen a vérnyomásukat, mint a nagyobb stresszt jelentő orvosi rendelőben.
 
Ugyanakkor az a tapasztalat, hogy a "papíralapú vérnyomásnapló" sokszor otthon marad, a telefont meg többnyire maguknál tartják az emberek, ezáltal a mérési adatok nagyobb számban jutnak majd el az applikáció alkalmazásával az orvoshoz - mondta Páll Dénes.
 
A Debreceni Egyetem (DE) aulájában megtartott, Hipertónia, diabétesz, kardiológia - korszerű gyógyszeres kezelés című tanácskozáson, amelyen több mint ezer háziorvos, belgyógyász és gyógyszerész vesz részt, a szakemberek ismertetik  a magas vérnyomás és társbetegségei, a cukor- és szívbetegségek, illetve az érelmeszesedéssel kapcsolatos megbetegedések kezelésének legújabb lehetőségeit.
 
A hipertónia-kezelés új formái közül megemlítette Páll Dénes, hogy az elmúlt években egyre több úgynevezett 3 az 1-ben tabletta is megjelent, ami azt jelenti, hogy egy tabletta három hatóanyagot tartalmaz, a betegek pedig együttműködőbbek, ha az évtizedeken át tartó kezelés során kevesebb tablettát kell bevenniük.
 
A professzor az MTI érdeklődésére elmondta: Magyarországon a felnőtt lakosság 44 százaléka, mintegy 3,5 millió ember hipertóniás. Mintegy 1,5 millióról mondható el, hogy minden rendben van, ismert és jól kezelt a vérnyomása. További egy-egymillió embernél vagy nem ismert az egyébként fennálló betegség, vagy ismert, de a kezelésekkel nem sikerült elérni a megcélzott vérnyomásértéket.
 
"A baj ritkán jár egyedül" - tette hozzá a professzor arra utalva, hogy akinek magas vérnyomása van, sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy más "társbetegségben" is szenved.
 
A debreceni tanácskozás jelentőségét jelzi, hogy azon négy meghatározó orvostársaság, a Magyar Hypertonia Társaság, a Magyar Kardiológusok Társasága, a Magyar Diabetes Társaság és a Magyar Atherosclerosis (érelmeszesedés) Társaság elnöke is részt vesz és ismerteti a legújabb gyógyító eljárásokat, ajánlásokat - fűzte hozzá Páll Dénes.