Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a rendezvényen emlékeztetett rá, hogy a kerékpárút Berettyóújfalu és Nagyvárad közötti szakasza már 4 éve elkészült. A még hiányzó szakaszt bruttó 1,2 milliárd forintból építik meg; a  beruházás a napi munkába járás megkönnyítése mellett a turizmust is szolgálja - mondta.
 
A közúti forgalom jelentős - 2010 és 2018 közötti, 25 százalékos - bővülését és az  egyre nagyobb közlekedési dugókat említve, kiemelte a kerékpáros közlekedést mint alternatívát, és emlékeztetett rá, hogy szeptember 9-én indul a Bringázz a munkába! - kampány, melyhez a jelenlévők csatlakozását is kérte.
 
Vitányi István (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő emlékeztetett rá, hogy a Debrecen-Mikepércs között kiépült kerékpárút után a mostani, valamint a Mikepércs-Sáránd, illetve a Csemetekert és Sáránd közötti szakasz kiépítése van hátra. "A 8,3 km-es szakasz alapkövének lerakása után elmondhatjuk, jó biharinak lenni, hiszen soha ekkora fejlesztések nem valósultak meg a térségben" - hangsúlyozta a képviselő.
 
Muraközi István, Berettyóújfalu (Fidesz-KDNP) polgármestere is azt hangsúlyozta, hogy a várostól az M4 gyorsforgalmi útig terjedő, 3,4 kilométer kerékpárútszakasz segíti a munkába járást, támogatja a turizmust és a biztonságos közlekedést is szolgálja.
 
Balogh András, Tépe polgármestere (Fidesz-KDNP) pedig a pedagógusok figyelmébe ajánlotta a fejlesztést, azt mondta, bizonyára tartalommal fogják megtölteni a kerékpárutat, amikor a tanulókat szervezett kirándulásra viszik el, most már két irányba, Derecske és Berettyóújfalu felé.