Papp László közölte: az önkormányzati tulajdonban lévő Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és a HUNÉP Universal Építőipari Zrt. együttműködésében, tízmilliárd forintért, üzleti vállalkozásban felépülő irodaházban több mint kétezer új munkahely létesül az üzleti szolgáltatói szektorban.

Az épület "A" kategóriás és LEED Gold minősítésű lesz, így megfelel majd a legmodernebb elvárásoknak.

Debrecen iránt töretlen a befektetői érdeklődés - tette hozzá a polgármester, megjegyezve: az Új főnix terv támogatásával 2016-ban és 2017 első felében 100 milliárd forint áramlott a városi gazdaságba, amellyel háromezer új munkahelyet teremtettek, ebből nyolcszázat az üzleti szolgáltatói szektorban.

Papp László elmondta, az önkormányzat infrastruktúra-fejlesztésekkel segíti a gazdasági célok megvalósítását. Utalt a helyi repülőtér melletti déli ipari övezetre, ahol jelenleg alakítják ki az alap-infrastruktúrát, s amely 200 hektáros területével a régió legnagyobb ipari parkja lesz.

A tervek szerint jövőre már fogadja az első nagybefektetőket a repülőtéri déli ipari park - fűzte hozzá.

Pósán László, a térség országgyűlési képviselője az egyetem szerepét hangsúlyozva óriási gazdaságfejlesztési előnynek nevezte "Debrecen és a Debreceni Egyetem párját ritkító együttműködését". Reményét fejezte ki, hogy az új Forest Office irodaház olyan vállalkozásokat vonz Debrecenbe, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy minél több, az egyetemről kikerülő, magasan képzett fiatal helyben találja meg számításait és munkahelyét.

Mészáros József, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának elnöke, és Szűcs Gyula, a HUNÉP Universal Építőipari Zrt. elnök-vezérigazgatója a közös beruházásról elmondták: a 22 ezer négyzetméteres, három tömbből álló épület 2018 második felére készül el, majd elhelyezték az irodaház alapkövét.