Kovács Pál, a Debreceni Borozó felelős lapkiadója elmondta: a válogatásba olyan fehér- és vörösborok kerülhettek be, amelyek a tagok szavazatai alapján 2017-ben kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban versenyképesek.

A borszakírók kizárólag olyan borokra adhatták a voksukat, amelyek a verseny évét megelőző öt év szőlőterméséből készültek - tette hozzá.

Kovács Pál elmondta: az idei versenyben 12 borvidék 16 pincészetének borai versenyeztek a nagydíjért. A decemberi vakteszten a borszakírók két bizottságban, két körben, mindkét alkalommal más-más sorrendben kóstolták és értékelték a borokat. A versenyt a legmagasabb összesített pontszámot kapott fehér- és vörösbor nyerte.

Dani János, a Déri Múzeum régészeti igazgatóhelyettese hozzátette, hogy a Super 12 - Magyar Bor Nagydíj díjátadó gálaünnepségét szombaton délután tartják a múzeum dísztermében. A borgála belépőjével az érdeklődők megtekinthetik a múzeumban a reformáció 500. évfordulójára rendezett, A hit megtartó ereje című, február végéig nyitva tartó kiállítást is.