Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2018. november 4-én 23 óra körül arról, hogy valaki ellopta az autóját a nyírábrányi udvaráról. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol tanúkutatást végeztek, majd az eltulajdonított Mercedes keresésébe kezdtek, amit pár kilométerre az ingatlantól egy földúton találtak meg összetörve. A tulajdonos elmondta az egyenruhásoknak, hogy egy hangfal, valamint a pénztárcája is hiányzik a gépkocsiból. A rendőrök adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként látókörükbe került egy 20 éves helyi férfi, aki a megalapozott gyanú szerint egy családi rendezvényen volt, majd úgy gondolta, hogy a sértett, udvaron parkoló autójával megy haza. A nyomozás adatai szerint a férfi részegen ült a volán mögé és egy fának, majd egy villanyoszlopnak is nekihajtott, végül magához vette a kocsiban lévő hangfalat, valamint a  pénztárcát és hazasétált. A rendőrök előállították a helyi lakost, akit a Vámospércsi Rendőrőrsön gyanúsítottként kihallgattak. A férfi beismerte a bűncselekmények elkövetését.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben jármű önkényes elvétele bűntett, járművezetés ittas állapotban vétség, valamint lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.