A közleményben emlékeztettek arra: Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Papp László, Debrecen polgármestere 2015. május 18-án Debrecenben állapodott meg a Csokonai Színház épületének a Modern Városok Program keretében történő felújításáról. 

A több mint 150 éves teátrum korszerűsítésével a kultúrát szerető debreceni közönség évtizedes álma valósul meg - olvasható a közleményben.

A városháza tájékoztatása szerint a Nagyerdei Kultúrpark fejlesztése pedig folytatása a Nagyerdei park korszerűsítésének, amit a Területi- és Településfejlesztési Operatív Program pályázati forrásából finanszíroz a debreceni önkormányzat. A beruházás során az állatkert és a vidámpark 19 hektárosra bővül, új látogatóközpont épül, és új állatfajokat is megismerhet majd a közönség.

A kormány mostani döntése értelmében a Csokonai Színház épületének felújítására 2016 és 2019 között összesen 6 milliárd 350 millió forintot fordít az állam. Az építkezés látványos része 2018-ban kezdődhet. 

A Területi- és Településfejlesztési Operatív Programban 1,5 milliárd forintos támogatást kapott a debreceni önkormányzat a Nagyerdei Kultúrpark fejlesztésére.

A kormányhatározatok - összhangban az Új Főnix Terv elképzeléseivel - Debrecen regionális vezető szerepét erősítik - zárul az önkormányzat közleménye.