A debreceni rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást egy 20 éves férfival szemben.

A biztonsági őrök 2016. július 21-én 1 óra 40 perc körül arról értesítették a rendőrséget, hogy Debrecenben, a Nagyerdei Stadion vendégszektorának parkolójában tetten értek egy férfit, aki megrongált egy személygépkocsit. A járőrök elfogták a helyszínen visszatartott garázdát, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak. A megalapozott gyanú szerint E. T. leszakította egy Ford típusú gépjármű hátsó rendszámtábláját, amivel elindult a közelben lévő fesztiválra. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A rendőrség a férfival szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az ügyészség részére.