A lapnak a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója, Dávid Gyula adott interjút. Ez az intézmény több mint 10 milliárd forint fejlesztési forrásban részesült. Dávid Gyula elmondta, hogy az összegből 4,7 milliárd forintot a teljesen új, regionális onkológiai centrumra fordítottak, amellyel az onkológiai ellátások teljes spektrumát tudják biztosítani. "Közel 5 milliárd forintot nyertünk struktúrafejlesztési pályázattal, ebből teljesen felújítottuk a központi műtőt és sterilizálót, valamint jelentős fejlesztés történt a radiológiában, többek között új MR-készüléket vett az intézmény. Felújítottunk két belgyógyászati, a gyermek- és felnőtt-intenzívosztályt, valamint a neurológiát a stroke-részleggel együtt" - sorolta a fejlesztéseket a főigazgató. Ezek mellett a struktúrapályázatból baba-mama barát szülészetet hoztak létre, és a koraszülött gyermekek ellátását segítő perinatális intenzív centrumot is felújították egy másik pályázat keretében. A kórházban központosított forrásból úgynevezett skill-labort is létrehoznak, ahol rezidenseket és szakdolgozókat szimulációs gyakorlatokkal készítenek fel a betegekkel végzendő munkára.

 A közeljövőben ezeken felül bevezetik a lakosság szervezett vastagbélrákszűrését endoszkópos központokban, ebben az intézmény is részt vesz.

 A diagnosztikától kezdve a műtőig rengeteg eszközt is beszerzett a kórház, és további jelentős forrás áll rendelkezésre az egynapos sebészeti pályázat keretei között.

 A szakdolgozói és orvoshiánnyal kapcsolatban Dávid Gyula úgy fogalmazott: bár a szakképzett nővérek közül sokan már nyugdíjba mentek, a kiáramlás mértéke csökkenő tendenciát mutat, ezt segítette elő az ágazati bérfejlesztési program is. Amit az intézmény ehhez hozzá tud tenni, az például a nővérszállók fejlesztése, illetve az ápolói hűségprogram. A rezidenseknek is működik egy hűségprogram - a központi ösztöndíjak mellett -, így többletjuttatást kaphatnak azok a fiatal munkavállalók, akik a vizsgájuk után szakorvosként is az intézményben folytatják tevékenységüket.

  "Nem állja meg a helyét az a vád, hogy az ágazati béremelések miatt eladósodnak a kórházak, a működési támogatásokkal a központi források biztosítottak - amelyeket tavaly és idén is időben megkaptunk -, így jóval stabilabb a rendszer" - szögezte le a főigazgató.