Az Opus pénteki közleménye szerint az ügyletet saját forrásból és kötvénykibocsátással bevont forrásból finanszírozzák. A tranzakció 2020 harmadik negyedévben, a Titász átvilágítását, valamint a Gazdasági Versenyhivatal eljárását követően zárulhat.
 
A Titász 100 százalékos részvénycsomagjával az Opus értékes és jövedelmező vagyonelemmel gazdagodik, és hosszú távra elköteleződhet az energetikai befektetések iránt - olvasható a közleményben.
 
A cég honlapja szerint az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. az E.ON Hungária csoport részeként az ország észak-keleti ötödén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében tevékenykedik.
 
Ellátási területük 18 728 négyzetkilométer, amelyen 25 436 km hosszúságú hálózatot üzemeltetnek, közel 400 településen több mint 760 ezer otthonban és munkahelyen látják el ügyfeleiket.
 
A cég tavalyi árbevétele a nyilvános cégadatok szerint 47,8 milliárd forint volt, mintegy 800 millióval több az előző évinél. Adózott eredménye 2018-ban csaknem 5,5 milliárd forintra csökkent a megelőző évi 5,9 milliárd forintról.
 
Az Opus Global Nyrt. legutóbbi tőzsdei gyorsjelentése szerint 7,08 milliárd forint kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei első fél évben, a tavalyi első hathavi 1,7 milliárd forint után. A Konzum Nyrt. beolvadását megelőző időszakban a nagyvállalat konszolidált, a nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerinti mérlegfőösszege 560,9 milliárd, saját tőkéje 260 milliárd, működési bevétele csaknem 113,8 milliárd forint volt. A Konzum IFRS szerinti konszolidált mérlegfőösszege 153 milliárd forint volt, a társaság saját tőkéje meghaladta a 77,6 milliárd forintot, míg EBITDA-ja 2,26 milliárd, adózott eredménye pedig 2,9 milliárd forint volt 2019 első fél évében.
 
Az Opus működési bevételeinek 48 százaléka származott az ipari divíziótól, elsősorban az építőipari vállalatoktól, az energetikai terület 36 százalékban, a mezőgazdasági és élelmiszeripari befektetések 15 százalékban járultak hozzá a működési bevételekhez.