Egy nő tett bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra 2018. augusztus 11-én 12 óra 30 perc körül arról, hogy amikor Debrecen és Létavértes között kerékpározott, akkor egy meztelen férfi ugrott ki elé, aki szeméremsértő módon viselkedett. A nő ijedtében tovább biciklizett és csak otthonról értesítette a rendőrséget a történtekről.

A járőrök adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 41 éves kokadi lakost. F. Lászlót az egyenruhások elfogták majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók szeméremsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozó hatóság előterjesztést tett a férfi letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2018. augusztus 14-én elrendelt.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.