A határoknál mindenképpen szigorításokra van szükség a járvány erőteljes felfutása miatt - mondta a miniszterelnök.
 
A kormányfő hangsúlyozta: szigorú utazási szabályokra van szükség. Ahogy fogalmazott, még az üzletembereknek is meg kell érteniük, hogy a járvány gyors terjedését előidéző vírusmutánsok miatt az Európán kívüli, akár üzleti célú utazásokat is radikálisan korlátozni kell.
 
Hozzátette: sokan készülnek a jelenlegi helyzetben olcsóbban elérhető egzotikus utazásokra, holott éppen Afrikából hozhatók be a fertőzőbb vírusváltozatok.
 
Orbán Viktor arról is beszámolt, hogy az operatív törzs péntek reggeli ülésén emelt szintű készültséget rendelt el a kórházakban, amelynek során a vezénylési listát is át kell tekinteni. Azt mondta, vissza kell hozni azt a készültségi fokot, amelyet áprilisban vagy novemberben alkalmaztak az intézményekben.
 
A miniszterelnök ismertette: a megelőző 24 órában 4668 új fertőzöttet találtak és 123-an veszítették életüket a járványban. 451 ember szorul lélegeztetőgépre, kórházban pedig 5027-en vannak. A szabad kórházi ágyak száma 15 ezer 831, míg a lélegeztetőgéppel is rendelkezőké 2296.
 
A következő két-három hétben várhatóan drasztikusan nőni fog a fertőzöttek száma - erősítette meg a kormányfő -, így az egészségügy terhelése is.
 
Közölte ugyanakkor: mivel az oltást alapvetően a háziorvosokra alapozzák, így azok beadására lesz elegendő ember.
 
A kormányfő megjegyezte: bölcs volt az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós, amikor korábban nem engedte, hogy a kórházak visszatérjenek a normál működéshez. Így most bekapcsolódhatnak a járvány elleni küzdelembe azok, akik nem vesznek részt a normál ellátásban.
 
A Moderna vakcina teljes, lehetséges kontingensének le nem kötéséről szóló sajtóhírre úgy reagált: "lekötésben jók vagyunk", 17 millió vakcina van lekötve. Az unió által rendelt készítmények azonban az előrejelzettnél is lassabban érkeznek, így orosz vagy kínai vakcina nélkül nem lenne mivel oltani.
 
A védekezés irányítói - így ő maga is - azonban hamarosan hozzájuthatnak a kínai oltáshoz.
 
A miniszterelnök felelőtlenségnek nevezte egyes politikai szereplők viselkedését és azt mondta: a baloldal oltásellenes, álhíreket gyárt, bizonytalanságot szít és le akarja beszélni az embereket arról, hogy beoltassák magukat, holott ez az egyetlen esély.
 
A miniszterelnök kérdést kapott az Európai Bizottság esetleges kötelezettségszegési eljárásairól a határok bizonyos fokú lezárása miatt. Úgy fogalmazott: mindenki aggódik, hogy megbénulhat az európai gazdaság az áruszállítás korlátozása miatt, ezért próbálják azt visszaszorítani, de jelenleg olyan nagy a baj, hogy nincs itt az ideje egymás felelősségre vonásának.
 
Minden országnak magát kell megvédenie, közben pedig fenn kell tartania a gazdasága működtetéséhez szükséges kellő áruáramlást - tette hozzá.
 
Kijelentette azt is: inkább védi az Európai Bizottságot, bár lehetne akár "fenéken billenteni" is, amiért olcsóbban próbált vakcinát szerezni, így időt vesztett. A bírálat szerinte "eső után köpönyeg", a testületet a beszerzésben támogatni kell, ugyanakkor több lábon is kell állni. A magyar stratégia két lábon áll, a vakcinaengedélyezési jog nemzeti hatáskörben is megvan, és Magyarország él is ezzel.
 
A miniszterelnök az oltási programot meglehetősen jól szervezettnek ítélte, ami sikeresen halad. Hozzátette: jelenleg több ember lehetne beoltható egyszerre, mint amennyi oltóanyag rendelkezésre áll.
 
A kormányzati oldalak elleni kibertámadásról szólva azt mondta: bár Magyarországnak elvileg nincsenek ellenségei a világban, "de ezt nem mindenki gondolja így". A nemzetközi térből érkeznek ilyen támadások - fogalmazott, megjegyezve: belső támadások is vannak, politikai jellegűek és vannak "gyengeelméjűek", olyan számítástechnikához jól értők, akik örömöt látnak az ilyen támadásokban. Hozzátette: folyamatosan fejleszteni kell a védelmi rendszereket.
 
Szólt arról is, hogy a járvány harmadik hullámában sok tízezren veszíthetik el a munkahelyüket "és senkit sem hagyhatunk az út szélén". Beszámolt a bértámogatási és a munkahelymentő programokról, hozzátéve: a támogatásokat nemcsak az újranyitásig biztosítják, hanem az azt követő első hónapban is.
 
Jelenleg 55 ezerrel kevesebb embernek van munkája, mint egy évvel ezelőtt, így a következő hónapokban legalább ennyi munkahelyet kell létrehozni.
 
A kormányfő kérdést kapott az állatvédelmi konzultációról is. Azt felelte: fontos kérdésről van szó, Ovádi Péter miniszteri biztos "bombázza is" javaslatokkal, most azonban a járványkezelés a legfontosabb, így ezekkel a kérdésekkel várhatóan azután tudnak foglalkozni.