Komolay Szabolcs, a város kultúráért is felelős alpolgármestere felidézte, hogy tavaly, amikor Debrecen volt a múzeumok éjszakájának országos házigazdája, 60 ezer látogatója volt a programoknak, s az idén is hasonló kínálattal várják az érdeklődőket.

 Az elmúlt évi városházi kiállítások látványos sikere után ismét kinyílnak a régi városháza kapui a múzeumok éjszakáján, ahol a debreceni huszárok és a Magyar Honvédség 170 évéből kapnak ízelítőt a látogatók - jelezte az alpolgármester.

 Ruszin Romulusz dandártábornok, az 5. Bocskai István lövészdandár parancsnoka hozzátette: egy második világháborús légvédelmi löveg lövésével jelzik majd, hogy "Debrecenben kitört a múzeumok éjszakája".

 "Kicsit hangos lesz, de osztunk majd füldugókat" - nyugtatott meg mindenkit a tábornok megjegyezve, hogy a régi városháza ablakából óránként harsan majd trombitaszó, a lovassági induló, de lesz huszártoborzó, illetve a debreceni huszárság, valamint a magyar honvédség történetét bemutató kiállítás.

 A múzeumok éjszakája új helyszínnel is bővül az idén: a Szabó Magda Emlékházba is betekinthetnek az érdeklődők, a Református Kollégiumban pedig kiállításokkal, koncertekkel, bábelőadással, könyvkötészeti bemutatóval várják a látogatókat - mondta el Gáborjáni Szabó Botond, a kollégium múzeumának igazgatója.

 A Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ ajánlatainak középpontjában a hétfőn megnyílt Impressziók című kiállítás áll, ahol többek között Monet, Cezanne, Matisse, Van Gogh, Courbet, Picasso, Warhol és más neves festők Európában együtt még soha nem látott képeit mutatják be - jelezte Koroknai Edit, a Modem igazgatója hozzátéve, hogy emellett számos más kiállítással, koncertekkel, performanszokkal és tárlatvezetésekkel várják a látogatókat.

 Angi János, a Déri Múzeum igazgatója arról tájékoztatott, hogy a Déri mellett a Medgyessy Emlékmúzeumban, a debreceni Irodalom Házában, a debreceni posta- és távközléstörténet jellegzetességeit bemutató Delizsánsz kiállítóteremben, valamint új helyszínként a Pásti utcai ortodox zsinagógában is számos programmal, kiállítással, zenés műsorral készülnek a múzeumok éjszakájára.

 A Déri Múzeum kiállításai közül kiemelte A Vikingek előtt - harci áldozat a mocsárból című időszaki kiállítást, amelyet a dániai aarhusi Moesgaard Múzeum gyűjteményéből válogattak.

 Ugyancsak a múzeumok éjszakáján találkozhat először a közönség először azokkal a leletekkel, amelyeket a közelmúltban tártak fel a múzeum régészei Derecske térségében: a feltárt szarmata sírban egy felnőtt férfi, egy nő és két gyerek maradványait találták meg, és értékes ezüst pénzérmékre is bukkantak - ismertette a Déri Múzeum igazgatója, hozzátéve, hogy a múzeum Munkácsy-termében a múzeumok éjszakáján is együtt lesz látható a Munkácsy-trilógia: a Krisztus Pilátus előtt, az Ecce Homo és a Golgota.