A Hajdúnánási Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 22 éves nővel szemben. A nyomozás adatai szerint a polgári lakos 2017. június 14-én 14 óra 20 perc körül az általa vezetett személygépkocsival a 3324-es számú úton Polgár felől a 35-ös számú főút irányába közlekedett. A sofőr a főút kereszteződésében kihelyezett "Állj! Elsőbbségadás kötelező!" közúti jelzőtáblánál megállt, azonban ezt követően úgy kanyarodott balra, hogy nem biztosított elsőbbséget a balról érkező motorkerékpárosnak, akivel összeütközött. A baleset során a motoros súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrök a napokban befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát és az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították a járási ügyészségnek.