A Debreceni Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 54 éves nővel szemben. A debreceni lakos az általa vezetett személykocsival közlekedett szeptember 7-én 7 óra 57 perckor a 4-es számú főúton Debrecen felől a 4805-ös számú – Hajdúszovát felé vezető – út irányába. A sofőr az utak kereszteződésében úgy kanyarodott balra, hogy nem biztosított elsőbbséget és összeütközött egy szemből közlekedő kocsival. Az ütközés erejétől mindkét személyautó tovább sodródott és nekiütközött a kereszteződésben forgalmi ok miatt álló kamionnak. A baleset következtében a két járművezető könnyebben sérült, míg egyikőjük utasa súlyos sérüléseket szenvedett.

A rendőrök a napokban befejezték a baleset vizsgálatát és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldték a járási ügyészségnek.

Szabálytalan nő okozott súlyos balesetet a 4-esen