Nagy Gergely Sándor tájékoztatása szerint az új szavannasarokban helyezték el az állatkert egyik legújabb ritkaságát, a galléros gyíkot (Chlamydosaurus kingii). A dinoszauruszok világát idéző megjelenésű galléros agáma eredetileg Észak- és Északnyugat-Ausztrália, valamint Indonézia és Pápua-Új-Guinea füves pusztáin és száraz, bokros területein honos. Jellemző ismertetőjegye a nyaka alatt meglapuló, fogazott szélű gallérja, amely ellenségei távoltartására alkalmas – magyarázta a szakember, hozzátéve: félelmetes gyíkról van szó, amely ha megtámadják, két lábon állva is tud támadni és mintegy 25-30 kilométeres óránkénti sebességgel képes futni.

Nagy Gergely Sándor elmondta: a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kihalással fenyegetett fajok vörös listáján. Európában mindössze ötven állatkertben található meg ez a gyíkfaj, amely csütörtöktől látható a debreceni állatkert pálmaházának szavanna terráriumában.

A fiatal, egy éves nőstény európai magántenyésztőtől került Debrecenbe, még az idén egy hímet is beszereznek és a galléros gyíkpárt tenyésztésbe vonják.