Hétfői közleményében a Századvég a 4,3 százalékos növekedést tartja a legvalószínűbbnek idén, jövőre pedig 3,7 százalékot vár. 

A háztartások fogyasztási kiadásának volumenindexe a tavalyi 5,3 százalékról 4,5 százalékra mérséklődik, jövőre viszont 4,9 százalékra nő.

A külkereskedelmi áruforgalom idén 4,1 milliárd euróval, jövőre pedig 4,5 milliárd euróval zárhat, míg az infláció 3,5 százalék, illetve 3,2 százalék lehet – írták. 

A Századvég a munkanélküliség csökkenésére számít a következő másfél évben is, amely így idén 3,4 százalékra, jövőre pedig 3,2 százalékra eshet.

A bruttó átlagkeresetek továbbra is 10 százalék felett nőhetnek, idén 10,5 százalékot, jövőre 10,8 százalékot érthet el az ütem – tették hozzá. 

Várakozásuk szerint az alapkamatot jövő év végére 1,35 százalékra emelheti a jegybank.

A közlemény szerint a növekedés egyik hajtóereje továbbra is a béremelkedésnek köszönhető fogyasztás lesz. A kockázatok közül a külső környezet alakulását, elsősorban a német gazdaság gyengélkedését, a Brexit miatti bizonytalanságot és a kereskedelmi háborúkat, a mezőgazdaság eredményeit, a versenyképességi intézkedések kimenetelét, az olaj árának világpiaci alakulását és a forint árfolyamát emelték ki. 

A nemzeti valuta alulértékelt, és ez közvetve a fogyasztás bővülését is visszafogja. Az infláció ugyanakkor a jegybanki célsávon belül alakulhat, a monetáris kondíciók alapvetően továbbra is lazák maradnak – olvasható a közleményben. 
    
A Századvég már tavaly év végén fölfelé módosította a növekedési várakozásait. Decemberi közleményükben 3,5 százalék helyett 3,9 százalékos növekedés valószínűsítettek 2019-re.