Nagy Gergely Sándor elmondta: az állatkert lámái láthatóan remekül érzik magukat a Nagyerdő fái alatt, hiszen évről évre egészséges utódokkal gyarapodik az állomány. Idén először februárban, legutóbb pedig április közepén született csikó a lámáknál. A most született, testvéreihez hasonlóan fekete-fehér kis kanca életerős, kifogástalan étvágyú, és a sok játék mellett jó idő esetén napfürdőzni is nagyon szeret. Születésével immár kilenc egyedet számlál a debreceni lámacsapat, amelyet immár ismét megtekinthet a nagyközönség.
 
A hétfői újranyitást követően a veszélyhelyzet feloldásáig külön szabályok betartására kérik a látogatókat - tette hozzá. Kiemelte: a sorban állás elkerülése érdekében javasolják az online belépővásárlást, a bejáratoknál és a park teljes területén kérik a 1,5 méteres védőtávolság megtartását, továbbá javasolják védőmaszk használatát is.
 
A zoocsemege értékesítése szünetel, az állatházak és állatsimogatók továbbra is zárva tartanak, de valamennyi lakó jól látható külső kifutójában is. A csoportos szakvezetéseket egyéni, izolált vezetett séták helyettesítik - tette hozzá Nagy Gergely Sándor, megjegyezve, hogy a mosdókat, látogatói tereket folyamatosan tisztítják és fertőtlenítik, a mosdókban virucid hatású folyékony szappanokat helyeztek ki.