Kara Ákos emlékeztetett: a kormány 2014-ben azzal a céllal indította el a programot, hogy az Európai Unió országai közül elsőként Magyarországon épüljön ki a szupergyors internet használatához szükséges hálózat. A fejlesztést, amely több mint 830 ezer háztartást érint, két évvel az unió által kitűzött 2020-as határidő előtt befejezi a kormány - hangsúlyozta.

 A beruházás összértéke eléri a 120-150 milliárd forintot - tette hozzá az államtitkár.

 A program első szakaszában a szolgáltatók önerőből végeztek hálózatfejlesztést, amellyel 290 ezer háztartást értek el, a mostani, második ütemben pedig csaknem 50 milliárd forint uniós és kormányzati forrásból mintegy 2000 településen több mint 390 ezer háztartás számára válik elérhetővé a csatlakozás - ismertette. A projekt harmadik szakaszában, a közép-magyarországi régióban 2,7 milliárd forint kormányzati támogatásból 100 település 55 ezer otthona számára  építik ki a csatlakozási végpontokat.

 Kara Ákos hangsúlyozta azt is: szeretnék elérni, hogy a 30 Mbps adatátviteli sebesség legyen az alap, ezért a következő időszak fontos feladatának nevezte a sávszélesség további növelését.

 Tasó László, a Miniszterelnökség államtitkára elmondta: a szupergyors internethálózat kiépítése fontos szerepet játszik a vidéki települések versenyképességének erősítésében, és hozzájárulhat a falvakban élő lakosság elvándorlásának megállításához is.

 A Hajdúhadházi járásban 600 millió forintos beruházásból három településen, Tégláson, Hajdúhadházon és Bocskaikertben csaknem 5200 háztartásban válik elérhetővé a szupergyors internet - közölte az államtitkár.