Olyan klasszikusokat is láthat majd a közönség, mint Erkel Ferenc Bánk bán című operája Vidnyánszky Attila és Arany János Toldija Valcz Péter rendezésében, de színre viszik A kaméliás hölgy történetét is. Ismét meghívást kapott Pass Andrea, aki a hatalmi visszaéléseken alapuló abúzusokról ír darabot, bemutatják Bornemisza Magyar Elektráját és Dürrenmatt-tól Az öreg hölgy látogatását is. Az utóbbi két előadás premierje a járvány miatt maradt el.  Az évad egyik vígjátékát, Xavier Daugreilh Őszintén szólva című darabját Gemza Péter, míg Alexis Michalik Edmondját a Debrecenben már jól ismert Keszég László rendezi.
 
Fülöp Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkára közölte: egy nappal korábban írták alá az önkormányzattal a színház közös fenntartásáról és finanszírozásáról szóló dokumentumokat, ami kiegyensúlyozott, stabil működést jelent a jövőben a debreceni teátrumnak. Ez fix összegű támogatást jelent, amelyet sem az állami, sem az önkormányzati fenntartó nem csökkentett - fűzte hozzá.
 
A szakember elismerően szólt arról, hogy a pandémiás időszakot követően a Csokonai Színház "időben, kellő dinamikával hirdet évadot", egyben köszönetet mondott a magyar színházba járó közönség elkötelezettségéért és színház iránti bizalmáért.
 
Megjegyezte: az, hogy a közönség már nyáron megveszi a jegyeket, bérleteket az általa még ismeretlen, sok esetben csak hónapokkal későbbi előadásokra, a bizalom olyan megnyilvánulása, amely "segíti, finanszírozza a hazai előadóművészi életet".
 
Fülöp Péter hozzátette: csekély a járványhelyzet miatti jegy- és bérletvisszaváltás, vagyis a közönség bízik abban, hogy az elmaradt előadásokat pótolni tudják.
 
Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere emlékeztetett arra, hogy az egy nappal korábban bejelentett Debrecen 2030 fejlesztési program integráns része a kultúra. A kormánnyal kötött megállapodás hosszú távú együttműködést eredményez, amellyel új korszak nyílik a Csokonai Színház előtt is, erősítve regionális jelenlétét.
 
Puskás István szerint a társulat mint alkotó közösség megmutatta erejét a pandémiás helyzet közepette, de az új évadban is komoly kihívások előtt állnak: megkezdődik a nagyszínház rekonstrukciója, emiatt ideiglenes játszóhelyekre - a Víg kamaraszínházba, a Debreceni Művelődési Központ Pódium termébe és az egyetem Kassai úti campusának Lovardájába - költöznek az előadások.
 
Somogyi-Tóth Dániel, a színház zeneigazgatója jelezte: a Toscát és a Csárdáskirálynőt úgy állították színpadra, hogy azt az alternatív játszóhelyeken is be tudják mutatni, Mozart Szöktetés a szerájból című, forgószínpadra rendezett művét azonban le kellett venni a színről.
 
Gemza Péter igazgató az elmúlt évadról annyit mondott, hogy a pandémia kezdetéig 330 előadásuk volt 77 és félezer fizető nézővel, ami 45 százalékos nézőszám növekedést jelentett.
 
Hozzátette: a koronavírus-járvány miatt nem tudta bemutatni egy már kész és egy a próbafolyamat közepén járó előadását a színház. Bornemisza Magyar Elektrájának premierje Tolnai Hellával a főszerepben október közepén lesz. Az öreg hölgy látogatása bemutatója március 26-án lett volna. A darabot októbertől láthatják a nézők, a főbb szerepeket Kubik Anna, Varga Klári, Herczeg Tamás és Bakota Árpád játsszák.
 
Keszég László rendezi Alexis Michalik Edmond című vígjátékát: az angol-francia származású színészből lett drámaíró nagysikerű darabjának magyarországi bemutatójára készül a debreceni társulat.
 
Visszatér a Csokonai Színházba Sardar Tagirovsky, aki Dosztojevszkij A félkegyelmű című regényének színpadi változatával mutatkozott be Debrecenben. Tagirovsky ezúttal A kaméliás hölgy történetének új változatát írta meg Adorján Beáta dramaturggal.
 
Ismét írói és rendezői felkérést kapott a debreceni színháztól Pass Andrea: új darabja az iskolában megtörtént eseményeken, diákok, pedagógusok és szülők élményein alapszik, ugyanakkor minden zárt közösséget érintő problémát feszeget. A darab bemutatója decemberben lesz.
 
A színigazgató bejelentette: az önkormányzat a színház rendelkezésére bocsátotta az Aranybika Bartók termét, amelyet próbahelyszínként használnak a színházfelújítás időszakában.