A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) debreceni munkatársai bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást egy tíztagú társaság ellen. Kiderült ugyanis, hogy szervezetten értékesítettek különböző csatornákon keresztül drogot, amelyet Budapesten, Pest és Hajdú-Bihar megyében szereztek be - olvasható a közleményben.
 
Az NNI egységei a keddi összehangolt akcióban Budapesten, Törökbálinton, Debrecenben és Szegeden 522 gramm amfetamint, 800 gramm marihuánát, 180 extasy-tablettát, valamint a kábítószer porciózásához, méréséhez, tárolásához, hígításához szükséges eszközöket, valamint fegyvereket is találtak, továbbá csaknem tízmillió forint értékben gépkocsit és készpénzt foglaltak le.  
 
A nyomozók mind a tíz embert gyanúsítottként hallgatták ki, hat férfit és három nőt bűnügyi őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatásukat.