A vádlott ugyan a Németországból való elindulása előtt végzett fékpróbát, ez azonban nem volt szakszerű, így nem derült fény arra, hogy a pótkocsi fékberendezése a fékdobok és a fékpofák kopása miatt nem volt biztonságos közlekedésre alkalmas állapotban.

A vádlott az általa vezetett járműszerelvénnyel 2018. június 24. napján délután a 42-es számú főúton Berettyóújfalu felől Mezőpeterd irányába közlekedett, de a vontatmányra irányadó  sebességhatárt túllépve, mintegy 80-85 km/h sebességgel haladt.

Figyelmetlensége folytán későn vette észre, hogy az előtte haladó gépkocsi alacsonyabb sebességgel közlekedik. A férfi intenzív fékezést hajtott végre, amely során lehaladt a jobb útpadkára, majd erőteljes balra kormányzást követően, sodródva áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol nekiütközött a szemből érkező, lassító személygépkocsi bal első részének.

A szemből érkező autó az árokba sodródott és megállt, ezalatt a vontatmány levált a mikrobuszról és sodródást követően az oldalára borult, majd az út közepén leállt. A mikrobusz is tovább sodródott, közben az oldalára borult és csúszva nekiütközött a következő, szemből szabályosan közlekedő, a jobb oldali útpadkára lehúzódó és fékező személygépkocsi első részének, majd mindkét jármű megállt.

A baleset következtében három személy súlyos, további hét személy könnyű sérüléseket szenvedett. A mikrobusz három utasának csigolyatörése, arckoponyacsont törése és bordatörése keletkezett, egyiküknél légmell alakult ki. A mikrobusz öt utasa és a balesetben érintett másik két gépjármű egy-egy utasa is nyolc napon belül gyógyuló, zúzódással járó sérüléseket szenvedett. A balesetben részes járművek valamennyi vezetője és utasa használta a biztonsági övet.

A vádlott a járművel nem a forgalmi, időjárási, látási viszonyoknak, és az útviszonyoknak megfelelően közlekedett és nem volt figyelemmel a jármű sajátosságaira, az utasokra és a rakományra.

A Debreceni Járási Ügyészség a tettét beismerő vádlottal szemben tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratában felfüggesztett fogházbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.