Gyopáros Alpár ismertette: napokon belül elindul a falusi tanyagondnoki szolgálatok buszvásárlását támogató program; augusztusig lehet pályázni az orvosi szolgálati lakás vásárlási támogatásra azokon a településeken, ahol tartósan betöltetlen a háziorvosi praxis; és idén többletforrást adtak a teljes útrekonstrukciót támogató programokra. Jövőre új elemként a kisboltok megmentését és megnyitását is támogatják.
 
Hozzátette, a Magyar falu program népszerű volt tavaly, az ötezernél kevesebb lakosú települések 97 százaléka legalább egy pályázatot benyújtott már.
 
A múlt évben 16 célterületet jelöltek meg, és csaknem 60 milliárd forintnyi támogatást osztottak ki. Orvosieszköz-fejlesztésre és az óvodai infrastruktúra-fejlesztés támogatására öt-öt  milliárd forintot fordítottak. Útfelújításra csaknem 9 milliárd forintot költöttek, több száz kilométernyi négy számjegyű útszakaszt újítottak fel - részletezte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gyopáros Alpár kifejtette, május végéig több mint tízezer család 54 milliárd forint értékben igényelte a falusi családi otthonteremtési kedvezményt, főként Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya megye aprófalvas településeiről. Nem igazolódtak be azok az ellenzéki aggodalmak, miszerint főleg a budapesti agglomeráció és a Balaton-felvidéki települések lakosai élnek majd ezzel - jegyezte meg.

A Magyar falu programot 2018-ban hirdette meg Orbán Viktor miniszterelnök, az első programelemek 2019 elején indultak el.