A miniszter közlése szerint a kormányhivatalok az egész országban küzdenek a biztonságos iratelhelyezés problémájával, ami kulcsfontosságú a dokumentumok hosszú távú megőrzése szempontjából.

Kósa Lajos megnyugtatónak nevezte, hogy Hajdú-Biharban megoldódott ez a probléma, s a mintegy 200 millió forintos, hazai forrásból megvalósult beruházás eredményeként az eddigi 14 telephelyről egy épületbe, korszerű raktározási körülmények közé kerülhetnek az iratok.

Rácz Róbert hajdú-bihari kormánymegbízott hozzátette: a digitalizáció ellenére komoly mennyiségű papír alapú iratot kell hosszú távon őrizniük. Példaként említette, hogy nem selejtezhetőek a nyugdíjbiztosítási iratok, de 75 évig kell megőrizni a foglalkoztatási iratokat is.

Hozzátette: a hajdú-bihari kormányhivatalban 2017-ben mintegy hárommillió ügyfélkapcsolat létesült, ami 1,8 millió ügyet és csaknem egymillió formális döntést eredményezett, összességében 600 iratfolyóméter tárolandó iratanyag keletkezett.

Rácz Róbert elmondta: a beruházás során 800 négyzetméter alapterületű, kilencezer iratfolyóméter tárolására alkalmas irattári felületet alakítottak ki. A kormányhivatal 25 millió forint saját forrásból rendezi be az irattárat, amely hosszú távon megoldja a helyi iratkezelés problémáit - fűzte hozzá a kormánymegbízott.