Kiemelte: ahogy a turisztikai szakma egésze, úgy az Utazás kiállítás is folyamatosan átalakul. Idén hosszú idő óta először, két pavilonban rendezik meg, több mint 25 ezer négyzetméteren. Az idén a 41 éves rendezvénysorozat fő témája az aktív kikapcsolódás, de a turizmus szinte minden ága képviselteti magát március 1. és 4. között - tette hozzá.

A belföldi díszvendég, Hévíz példáján keresztül érzékeltette: a város turizmusának komoly kihívást jelentett a gazdasági válság, és a hagyományos orosz vendégkör elmaradása. Azonban a civil és az üzleti szféra összefogásával, régiós partnerekkel az alig ötezer lakosú város turizmusa rekordévet zárt 2017-ben, ami számos megyét megelőzve a magyarországi turizmus 4 százalékát jelenti. Az Utazás 2018 kiállítás külföldi díszvendége, Marokkó is a megújulást, a tudatos turisztikai fejlesztést szimbolizálja - tette hozzá. 

Mohammed Sajid, a Marokkói Királyság turisztikai minisztere szerint ahogy Hévíz Magyarországon a turizmus motorja, úgy Casablanca is az Marokkóban, amelynek a polgármestere volt korábban. Marokkó és Magyarország turisztikai kapcsolatai tavaly ősz, a közvetlen légijáratok elindulása óta egyre szorosabbak, Budapestről alig 3,5 óra alatt el lehet jutni Marrákesbe, és nagyjából négy óra alatt Agadirba - mondta, hozzátéve: Marokkóban minden látogatót hagyományosan nyíltsággal és toleranciával fogadnak.

Papp Gábor, a belföldi díszvendég Hévíz polgármestere arról beszélt, hogy az elmúlt 6 évben a város turizmusa folyamatosan fejlődött. Hozzátette: a Hévíz Balaton Airport további fejlesztése, a Kisfaludy-program szálláshelyfejlesztései, vagy a helyi minőségfejlesztési pályázati támogatások további eredményeket hoznak a jövőben.

Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) elnöke azt emelte ki, hogy tavaly ősszel fogadta el a kormány a magyar turizmus következő 10-12 évét meghatározó stratégiát, a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030-at. A dokumentum konkrét célokat tűz ki, így azt, hogy a turizmusban dolgozók létszáma a jelenlegi közel 370 ezerről 460 ezerre emelkedjen, a turizmus súlya a GDP-ben 10-ről 16 százalékra emelkedjen - ismertette. Az MTSZA szövetség az ágazat hatékonysági tartalékainak feltérképezésére alakult, az ágazatban működő 11 szakmai szervezet hozta létre, és már további 11 csatlakozott hozzá - mondta.
 Az Utazás kiállítással egy időben rendezik meg az Afrika, a Bringa-, és a Futó Expót, valamint az ország legnagyobb független utazókat megszólító rendezvényét, a 6. Járatlan Utakon Fesztivált. Mindegyik egyidejű rendezvény egy belépőjeggyel látogatható.